Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 20 2465211

Fontos fejlesztések Sükösdön

2020. december 07.

A koronavírus természetesen Sükösdön is rányomta a bélyegét az idei esztendőre, azonban a megszorítások és nehézségek ellenére a fejlesztésre is maradt energia és lehetőség a faluban. Több olyan beruházás is volt, amelyet már átadtak, de vannak olyanok is, melyek most tartanak a megvalósítás fázisában. Ezeket járta körbe ezen a héten Tamás Márta polgármester, akit elkísért Zsigó Róbert a térség országgyűlési képviselője és Vedelek Norbert a megyei közgyűlés alelnöke is.

IMG_6809

A legnagyobb beruházásnak egyértelműen a sport, azon belül is a labdarúgás szerelmesei örülhetnek. A Magyar Labdarúgó Szövetség 180 millió forintos támogatásával elkészült ugyanis egy 111×72 méteres műfüves pálya, melyhez villanyvilágítás, 100 fős lelátó és kispadok is tartoznak. Az új pályának köszönhetően mind az utánpótlás, mind pedig a felnőtt csapat kifogástalan körülmények között tud készülni és mérkőzéseket játszani.

IMG_6862

Szintén megújult az óvoda udvara, ahol kültéri fejlesztő játékokat szereltek fel, valamint egy ivókút is szolgálja a gyerekeket és az intézményben dolgozókat. A beruházást egy 4,7 millió forintos pályázati támogatás segítette.

IMG_6825

Teljesen új köntösbe bújt a családsegítő iroda, mintegy 4,9 millió forintból. Az egykori fogorvosi rendelőben megszüntették a korábbi tevékenységhez köthető kialakításokat és a teljes belső teret átépítették. Egy ügyfélbarát tér jött létre, melyhez akadálymentes bejárat vezet és egy szintén akadálymentes mosdót is kialakítottak. Megújultak a burkolatok, kicserélték a nyílászárókat, valamint új bútorokat vásároltak.

IMG_6814

A tervek szerint a fejlesztések sora 2021-ben is folytatódik Sükösdön.

forrás:

Bácskai Haronsa

Fontos fejlesztések Sükösdön

Fotóriport