Az Iszlám Állam veresége a küszöbön áll, a migránsokhoz csatlakozva viszont több ezren próbálnak bejutni Európába azok közül, akik részt vettek a harcokban – mondta dr. Bakondi György szerda este Baján. A kormánybiztos hozzátette: a legutóbbi brüsszeli döntéseken látszik, hogy a bürokraták a Soros-terv megvalósításán dolgoznak, amelynek eredményeként bevándorlókat telepítenének a kontinensre, így Magyarországra is.
Nagy érdeklődés övezte dr. Bakondi György lakossági fórumát Baján. – A migráció nem szorult vissza – hangsúlyozta a kormánybiztos –, a probléma hosszú távú. Ez jól látszik hazánkban is, hiszen a hétvégén száznál több határsértőt fogtak el. Brüsszel nem tudott olyan, célszerű intézkedést hozni, amely megállította volna a rohamot. A legutóbbi döntések ráadásul tovább nehezítik a helyzetet, ilyen a kvóta nélküli migráns-befogadás is. Ez ellen a kormány a jövőben is határozottan fel fog lépni. A migrációt nem lehet megakadályozni kerítés nélkül – tette hozzá dr. Bakondi György.
A magyar belbiztonság szerencsére jó, a határzárnak köszönhetően csak azok léphettek az országra, akik valóban menedékjogot kaptak. A kerítés a hazánkban élőket, és Európa polgárait is védi – hangsúlyozta. – A nemzeti konzultáció rendkívül fontos: a magyaroknak ki kell nyilvánítaniuk, hogy milyen fellépést szeretnének, a kormány pedig e szerint fog dolgozni.
A fórumon Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a bevándorlás kérdése minden magyar állampolgár szerint fontos. – Folyamatos a nyomás azokban az országokban, amelyek ellenállnak. A Soros-terv végrehajtása elkezdődött Brüsszelben. Azt szeretnék elérni, hogy évente befogadjunk egy millió migránst. Mindent el kell követnünk, hogy Magyarország a magyarok országa maradjon!
A Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén a nemzetpolitikáról szóló beszámolóról tárgyaltunk!
Részt vettünk Nagy István festőművész életéről és munkásságáról szóló konferencián, ahol neves művészettörténészek tartottak értékes előadásokat.
Ismét megtartottuk a választókerületem kistelepüléseinek polgármester-találkozóját.
Gratulálok és sok sikert kívánok a végzős diákoknak
Az ország legrégebbi néptánc egyesülete, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes megalakulásának 90. évfordulóját ünnepeltük közösen, Érsekcsanádon.
Megtisztelő felkérést kaptam Lezsák Sándor elnök úrtól. A mai Magyar-Olasz Gazdasági Konferencián tartottam előadást a magyar családpolitikáról. Köszönöm a szíves meghívást!