Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Példás összefogásból fejlesztés Madarason

2021. szeptember 10.

Madarason több olyan beruházást adtunk át, amelyek a helyi gazdaságot erősítik és a foglalkoztatást segítik. 60 millió forint támogatásból elkészült az új ipari terület, a helyiek összefogásával pedig új parkoló épült a falu szívében.

Magyarország Kormányának a legfonotsabb célja az elmúlt években az volt, hogy minden települést – köztük a legkisebbeket – is fejlesszünk. Azt szereténk elérni, hogy a helyben élők megfelelő színvonalon tudják igénybe venni az állam és az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásokat. Ennek a munkánka köszönhetően elmondhatjuk, hogy Madaras is épült, szépült az elmúlt években.

Madaras Község Önkormányzata 2018. július 9-én vissza nem térítendő támogatást nyert közel 60 millió forint összegben a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretében iparterület kialakítására. A projekt során a terület bekerítése történt ipari és drótfonatos kerítéssel, 2 kapu kialakításával, a kerítésen belül kb. 1298 m2 területi helyszínrajz szerinti kialakítású nagyteherbírású térburkolat építésével belső út épült, és elkészült a közterületi útcsatlakozás. A terület elektromos ellátása, víz-szennyvíz elvezetése, gázellátás kivitelezése megvalósult.

Egyértelmű a kapcsolódás a foglalkoztatás-élénkítés a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolását támogató szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztése célhoz, hiszen a projekt hozzájárul a foglalkoztatottsági ráta 75%-ra való növeléséhez.

0a

Madaras Község Önkormányzata vállalta, hogy saját költségén megtervezteti és engedélyezteti a település központjában, az Univer bolt előtti parkoló megvalósítását. A parkolási igények megfelelő minőségű kielégítése érdekében az építtető egy 10 állásos térkő burkolatú parkoló kiépítését tervezi. A parkoló mellett tartalékterületet alakít ki annak gyepesítésével.

A Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Programja keretein belül, a Helyi Sajátosságban kerültek legyártásra a térkövek. Ezek a térkövek már a régiekhez képest erősebb és a fagyásnak ellenálló, megváltoztatott receptúra szerint készültek.
Az önkormányzat dolgozói a Közfoglalkoztatási programon keresztül a Gazdaságélénkító Programban beszerzett földmunkagépeivel és szállítójárműveivel végezte a földmunkálatokat.

A projekt kiemelt fontosságú, mert az önkormányzat a saját embereivel, saját gyártású anyagokkal, saját gépekkel tudta ezt megvalósítani.

1

2

5b

Köszönöm mindenkinek a munkáját! Kívánok mindannyiuknak még sok közös sikert!

A fejlesztések jól mutatják, hogy összefogással milyen eredményeket lehet elérni. A kormány továbbra is elkötelezett a kistelepülések támogatásában. Ebben az építő munkában a jövőben is számíthatnak rám!

Fotóriport