A vaskúti óvodában mostantól modernebb, szebb körülmények között tölthetik mindennapjaikat a gyerekek, az itt dolgozók pedig méltóbb körülmények között végezhetik munkájukat – mondta a beruházásról Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője.
Az önkormányzat korábban 112 millió forint kormányzati támogatásban részesült, melyből mintegy 105 millió forintot az óvoda átalakítására fordított a település. Az összegből az ingatlan külső szigetelést kapott, az elhasználódott nyílászárókat korszerű ablakok és ajtók váltották. Az épület belső terei átalakultak, a villamoshálózatot és a burkolatot kicserélték, a régi, elavult kazán helyére korszerű, úgynevezett kondenzációs gázkazán került.
A fejlesztési támogatásból egy új épületszárny is elkészülhetett, ide költözött az egyik csoportszoba. Az önkormányzat a beruházástól azt reméli, hogy az energetikai korszerűsítés után mérséklődik majd az intézmény fenntartási költsége is.
Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője emlékeztetett: az önkormányzatok többsége 2010-re nehéz helyzetbe került. A kabinet úgy döntött: átvállalja a meglévő hiteleket, ugyanakkor jelentős anyagi támogatásban részesíti azokat a falvakat és községeket, amelyek nem halmoztak fel tartozást.
Az Eötvös József Főiskolán tanévnyitóval egybekötött díszdiploma-átadó ünnepséget tartottak. Gratulálok a díszdiploma kitüntetettjeinek, és sikeres tanévet kívánok az EJF hallgatóinak!
Kértem a város jelenlegi vezetőit, hogy kezdjék meg és irányítsák a védekezést
Isten éltesse mindannyiukat erőben, egészségben!
ismét együtt ünnepeltük a hagyományainkat Sükösdön a szüreti felvonuláson!