Minden idők legnagyobb vidékfejlesztésének köszönhetően a Magyar Falu Program keretében Magyarország Kormánya több millió forinttal támogatta a települést.
A kormány egyik legfontosabb célja, hogy fejlessze a vidéki településeket. Fontos számunkra, hogy az itt élők helyben találják meg a számításaikat.
Az elmúlt években az önkormányzat és a kormány összefogásának eredményeként sok olyan fejlesztést sikerült megvalósítanunk, illetve sok olyan fejlesztés van folyamatban, ami azt célozza, hogy Bácsborsódon is megfelelő színvonalon tudják igénybe venni az itt élők az állam és az önkormányzat által nyújtott szolgáltatásokat.
A településen szennyvízberuházási munkálatok is folynak, a beruházást Bácsbokoddal közös pályázati forrásból tudják megoldani, melynek keretében a két falu között új szennyvíztisztító telep is épül.
Találkoztam a nagybaracskai, csátaljai és dávodi polgármesterekkel. Köszönöm a jó beszélgetéseket, ötleteket! A közös munkában továbbra is számíthatnak rám! Hajrá, Bácska!
A szentmisét követően, az iskola tanulói adtak elő színvonalas énekeket.
Hordósi Istvánnal, a csátaljai Gránit Kft. tulajdonosával találkoztam. Beszéltünk munkáról, feladatokról, jövőbeli tervekről. Hajrá, Bácska!
A kihelyezett vármegyei közgyűlés lehetőséget teremtett arra is a vármegye vezetőinek, hogy közösen megvitassák a térséget érintő kérdéseket és kihívásokat.
A csávolyi, a rémi és a sükösdi polgármester asszonnyal találkoztam. Egyeztettünk az előttünk álló feladatokról, közös terveinkről. Hajrá, Bácska!
Hálásan köszönöm a megtisztelő meghívást és a nagyszerű előadást!
Illi Ferenc bácsszentgyörgyi polgármesterrel úrral beszéltük át a falu ügyeit, és egyeztettünk a jövőbeni tervekről!
Hajrá, Bácsszentgyörgy!
Találkoztam Varga Gáborral, Hercegszántó polgármesterével, hogy megbeszéljük az elnyert TOP pályázatot és a település aktuális ügyeit.
Ezt kívánja ma is a magyar nemzet. Kívánok mindenkinek nagyszerű ünnepet és az ünnephez méltó hétköznapokat! Hajrá, Baja!
Ajánlom figyelmükbe Kelemen Áron kiállítását, amely ma nyílt meg az EJF-en! Gratulálok Áron!