Új játszótérrel büszkélkedhet Madaras is!
Az elmúlt években nagyon sok településen tudtunk új játszóteret építeni, vagy régi játszóteret felújítani. Amitől különleges a madarasi átadás, az az, hogy saját emberekkel, saját anyagokból és saját tervek szerint építették meg az itt élők. Köszönöm mindenkinek a munkáját!
Az elmúlt években az egyik legfontosabb feladatunk az volt, hogy a legkisebb településeket is fejlesszük, ebben a munkában továbbra is elkötelezettek vagyunk.
Vidékfejlesztési Programban elnyert pályázatokból több út is megújult a településen, nagyjából 200 millió forintos támogatásból. Ugyan nehéz időket élünk, de a jövőben is azért fogunk dolgozni, hogy Madaras még szebb, még otthonosabb és még élhetőbb legyen!
A Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén a nemzetpolitikáról szóló beszámolóról tárgyaltunk!
Részt vettünk Nagy István festőművész életéről és munkásságáról szóló konferencián, ahol neves művészettörténészek tartottak értékes előadásokat.
Ismét megtartottuk a választókerületem kistelepüléseinek polgármester-találkozóját.
Gratulálok és sok sikert kívánok a végzős diákoknak
Az ország legrégebbi néptánc egyesülete, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes megalakulásának 90. évfordulóját ünnepeltük közösen, Érsekcsanádon.
Megtisztelő felkérést kaptam Lezsák Sándor elnök úrtól. A mai Magyar-Olasz Gazdasági Konferencián tartottam előadást a magyar családpolitikáról. Köszönöm a szíves meghívást!