Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Régóta várt fejlesztés Sükösdön

2016. december 06.

Az egészségügyi központ még a ’80-as években épült, azóta – felújítások híján – szinte folyamatosan romlott az intézmény állapota. A mostani fejlesztéssel a helyiek korszerűbb ellátásra számíthatnak, energiamegtakarítás szempontjából pedig az önkormányzat is könnyebb helyzetbe került. A felújítás végére külső szigetelést kapott az épület, és kicserélték az elavult rendszereket. A beruházástól azt reméljük – mondta Tamás Márta, Sükösd-nagyközség polgármestere – hogy egy igényes, esztétikus környezetben tudjuk fogadni a betegeinket. Egy egészségügyi központ felújítása igazából mindig kettős, mert nem kifejezetten vidám, hogyha ide kell jönni az embereknek. Ez legtöbb esetben betegséget jelent, persze a kisbabák születésénél nyilván ez öröm. De végre egy kulturált és felújított környezet tudja várni a lakosságot.

snassz-kopri_8637

A munkálatokat egy pályázat segítette, amelyet a Belügyminisztérium írt ki. Az épületben felújították az internetes hálózatot, új bútorokkal bővült a váró, és a védőnői iroda is. – A fejlesztéssel egy régi terv valósulhatott meg – mondta Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője. – Több éve húzódik már a felújítás, részletekben természetesen sikerült ebben előre lépni, de a Belügyminisztérium közel 30 millió forintos támogatásával gyakorlatilag azt mondhatjuk, hogy a műszerezettség, az épület is megújult olyan módon, hogy az ide jövő betegek, illetve az itt dolgozók is megfelelő körülmények között dolgozhatnak. Biztonságosabb lett a betegellátás Sükösdön.

snassz-kopri_8585

Sükösd nagyközségben megközelítőleg 3.800-an élnek. Ez két háziorvosi, és egy fogászati körzetet jelent. Az intézményben ezek mellett fogászati ellátás és nőgyógyászati magánrendelés is működik.

Fotóriport