Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Zöld utat kapott a piaci felújítás

2017. június 07.
A beruházás nemcsak a vásárteret érinti, hanem a mellette található utcát, zöldterületet és parkolót is. Pontosan 4000 négyzetméter fedett rész és 14 ezer négyzetméter közterület újulhat meg. A Szenes utca, az Alföldi tér és a Vöröshíd sétány is érintett. A tervek szerint a csarnokot elbontják, az új pedig a Miklós utcai telekhatárra épül. A támogatás 100 százalékos, nincs önerő.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy az építkezés nem jelent kiesést az árusok számára, működhet a munkák idején is a piac. A régi épület addig áll, amíg nem alakítják ki a fedett, nyitott elárusító helyeket.
A pénteki Magyar Közlönyben az áll, hogy a projekt a helyi közösségi, a kereskedelmi és a gazdasági szolgáltatások minőségi fejlesztését célozza, amely révén az élhető városi környezet kialakítását kívánják elérni.
8618eeca876b9371608693c5127537c8_XL

„Az akcióterület komplex fejlesztése során megvalósul a Dr. Alföldi József tér megújítása és a kapcsolódó Vöröshíd sétány kialakítása, amely segítségével városi aktív rekreációs zöldterületek jöhetnek létre. Megújítják továbbá a korszerűtlen piac területét és épületét. Az akcióterületi zöldterületet magában foglaló telektömb körüli, akcióterületen belüli önkormányzati belterületi közúthálózatot a zöldterület használatát segítő módon felújítják, szilárd burkolattal látják el.

piac2

forrás:

baja.hu

Fotóriport