Több éves előkészítő munka után újabb, megközelítőleg 900 millió forint értékű fejlesztés valósulhat meg Baján. A beruházásnak köszönhetően teljesen átalakul a Ferenc-csatorna hídja. Az építkezéssel a város régi terve valósulhat meg – mondta Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, és Fercsák Róbert, polgármester.
A Deák-Zsilipnél található Ferenc-csatorna-híd állapota az utóbbi évtizedekben jelentősen romlott,az átkelő útburkolata több helyen megrepedt, a híd vaskorlátait kikezdte az időjárás.
A Magyar Közút Zrt. 2017 júniusában majdnem 10 milliárd forint összértékű támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, amelynek része a bajai híd átépítése is.
A munkálatok során kibővítik az átkelőt, a gépjárművek három méter szélességű sávokon haladhatnak majd. A kerékpárosok és a gyalogosok közlekedése is biztonságosabbá válik, számukra külön utat alakítanak ki a híd jobb oldalán. Néhány esztendeje 16 tonnás súlykorlátozást kellett bevezetni, ez az átépítés után megszűnik, a híd teherbírása 80 tonnára növekszik. A beruházás a csatlakozó útszakaszokat és kapubejárókat is érinti, ezeket szintén felújítják.
A város régi terve valósulhat meg a fejlesztéssel – hangsúlyozta Fercsák Róbert, polgármester. – A mostani fejlesztés előkészítése a korábbi ciklusban kezdődött. Akormányzat, a Magyar Közút Zrt., valamint Baja Város Önkormányzatának sikeres együttműködésével újból jelentősen fejlődhet a város – tette hozzá Fercsák Róbert.
Szerencsés helyzetben vagyunk – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – Nemrégiben átadhattuk a Nagy-Pandúr-és a Petőfi-szigetet összekötő gyalogos-kerékpáros hidat, most pedig egy újabb híd építéséről számolhatunk be. Olyan beruházás ez, amely nem csak a bajaiakat, hanem a környéken élőket is nagymértékben segíti. A fejlesztésnek köszönhetően a közlekedés gyorsabbá és biztonságosabbá válik. A város, a térség fejlesztése tehát folytatódik! Ez minden itt élő ember érdeke!
A híd, a kapcsolódó fejlesztésekkel együtt, a forgalom folyamatos fenntartásával épül majd. Várhatóan 2018 első negyedévében kerülhet sor a szerződéskötésre, a kivitelezés pedig 2019-ben zárulhat le.
Találkoztam a nagybaracskai, csátaljai és dávodi polgármesterekkel. Köszönöm a jó beszélgetéseket, ötleteket! A közös munkában továbbra is számíthatnak rám! Hajrá, Bácska!
A szentmisét követően, az iskola tanulói adtak elő színvonalas énekeket.
Hordósi Istvánnal, a csátaljai Gránit Kft. tulajdonosával találkoztam. Beszéltünk munkáról, feladatokról, jövőbeli tervekről. Hajrá, Bácska!
A kihelyezett vármegyei közgyűlés lehetőséget teremtett arra is a vármegye vezetőinek, hogy közösen megvitassák a térséget érintő kérdéseket és kihívásokat.
A csávolyi, a rémi és a sükösdi polgármester asszonnyal találkoztam. Egyeztettünk az előttünk álló feladatokról, közös terveinkről. Hajrá, Bácska!
Hálásan köszönöm a megtisztelő meghívást és a nagyszerű előadást!
Illi Ferenc bácsszentgyörgyi polgármesterrel úrral beszéltük át a falu ügyeit, és egyeztettünk a jövőbeni tervekről!
Hajrá, Bácsszentgyörgy!
Találkoztam Varga Gáborral, Hercegszántó polgármesterével, hogy megbeszéljük az elnyert TOP pályázatot és a település aktuális ügyeit.
Ezt kívánja ma is a magyar nemzet. Kívánok mindenkinek nagyszerű ünnepet és az ünnephez méltó hétköznapokat! Hajrá, Baja!
Ajánlom figyelmükbe Kelemen Áron kiállítását, amely ma nyílt meg az EJF-en! Gratulálok Áron!