Ismét találkoztak a térség polgármesterei. A települések vezetői Zsigó Róbert meghívására érkeztek Nemesnádudvarra, ahol az elmúlt időszak eredményeiről és a jövő terveiről tanácskoztak. A rendezvényen dr. Viski József, agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár is részt vett.
A Máriavölgye Pincesor egyik borospincéjében találkoztak a polgármesterek. “Nemesnádudvaron sok vállalkozás segíti a települést – mondta dr. Kovács István polgármester. – Hét pincesorunkkal és közel 500 présházunkkal jelentős szerepet játszunk a Hajós-Bajai Borvidék borászatában. Folyamatosan fejlődik Nemesnádudvar, sok sikeres pályázatot, fejlesztést tudhatunk magunk mögött az elmúlt időszakból” – tette hozzá a polgármester.
Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az összejövetelek célja, hogy a polgármesterek személyesen is tapasztalatot cserélhessenek. – Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot a településfejlesztések ügyében, de fontos a személyes találkozás is. Az elmúlt négy évben szerencsére sok fejlesztés valósulhatott meg a választókerületben közös munkánk eredményeként.
A tanácskozáson dr. Viski József, agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár is részt vett, hogy tanácsaival segíthesse a polgármestereket a legfontosabb vidékfejlesztési pályázatokról.
Találkoztam a nagybaracskai, csátaljai és dávodi polgármesterekkel. Köszönöm a jó beszélgetéseket, ötleteket! A közös munkában továbbra is számíthatnak rám! Hajrá, Bácska!
A szentmisét követően, az iskola tanulói adtak elő színvonalas énekeket.
Hordósi Istvánnal, a csátaljai Gránit Kft. tulajdonosával találkoztam. Beszéltünk munkáról, feladatokról, jövőbeli tervekről. Hajrá, Bácska!
A kihelyezett vármegyei közgyűlés lehetőséget teremtett arra is a vármegye vezetőinek, hogy közösen megvitassák a térséget érintő kérdéseket és kihívásokat.
A csávolyi, a rémi és a sükösdi polgármester asszonnyal találkoztam. Egyeztettünk az előttünk álló feladatokról, közös terveinkről. Hajrá, Bácska!
Hálásan köszönöm a megtisztelő meghívást és a nagyszerű előadást!
Illi Ferenc bácsszentgyörgyi polgármesterrel úrral beszéltük át a falu ügyeit, és egyeztettünk a jövőbeni tervekről!
Hajrá, Bácsszentgyörgy!
Találkoztam Varga Gáborral, Hercegszántó polgármesterével, hogy megbeszéljük az elnyert TOP pályázatot és a település aktuális ügyeit.
Ezt kívánja ma is a magyar nemzet. Kívánok mindenkinek nagyszerű ünnepet és az ünnephez méltó hétköznapokat! Hajrá, Baja!
Ajánlom figyelmükbe Kelemen Áron kiállítását, amely ma nyílt meg az EJF-en! Gratulálok Áron!