Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Lehorgonyzott a dereglye

2019. október 18.

Átadták az MNÁMK főépülete előtt felépített ulmi dereglyét. A vízi jármű igyekszik történelmileg hűen megmutatni, hogyan nézhettek ki azok a hajók, amelyek évszázadokon át közlekedtek a Duna Ulm és Bécs közötti szakaszán. Ilyen alkalmatossággal érkeztek hazánkba németek és svábok ezrei, hogy újraépítsék a töröktől visszafoglalt országrészeket.

snassz-kopri_7721

A Magyarországi Németek ÁMK-ja területén áll, de az arra sétálók is jól láthatják a város új nevezetességét. Az intézmény az emlékmű létrehozásához szükséges összeget adományokból teremtette elő, három német szervezet fogott össze, de cégek, egyesületek és magánszemélyek is támogatták a beruházást, melyhez a város 1,5 millió forinttal járult hozzá. A projekt összköltsége meghaladta a 24 millió forintot.

snassz-kopri_7931

A hajóhoz egy nemzetiségi tanösvény is kapcsolódik, amelynek bejárása során a hazai németséggel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a történelmük és különböző közösségeik bemutatása kapcsán.

snassz-kopri_7723

A hajó hármas célt szolgál. Emléket állít a sváb betelepülőknek, akik túlnyomó részt a 18. században ilyen hajókon vándoroltak dél- és középnémet területekről Magyarországra és szaktudásukkal, illetve szorgalmukkal jelentősen hozzájárultak az újjáépítéséhez. Az emlékmű az elkövetkező nemzedékeket származásukra emlékezteti. Turisztikai attrakcióként is szolgál Baján és Bács-Kiskun megyében, ahol még sok magyarországi német él, de sok külföldi vendég is megfordul.

snassz-kopri_7923

A deregléyt október 18-án pénteken adták át.

Fotóriport