Az idén már másodszorra ültek össze a térség polgármesterei, hogy személyesen is egyeztessenek az elkövetkező időszak legfontosabb ügyeiről. A rendezvényre meghívást kapott dr. Dukai Miklós, önkormányzati helyettes államtitkár is. Mint elmondta: az országgyűlési képviselők szorgalmazására gyakran jár ehhez hasonló megbeszélésekre. – A települések vezetői feltehetik kérdéseiket. Természetesen kérések is elhangzanak, amiket igyekszünk megoldani.
A körzethez 25 település tartozik. – Bár napi kapcsolatban állunk egymással, fontos a személyes egyztetés – monda Zsigó Róbert. – Megvitatjuk azt, amit eddig elértünk, és szóba kerülnek a problémák, javaslatok. Jó alkalom az egyeztetés arra, hogy beszélgethessünk egymássa – tette hozzá a képviselő.
Találkoztam a nagybaracskai, csátaljai és dávodi polgármesterekkel. Köszönöm a jó beszélgetéseket, ötleteket! A közös munkában továbbra is számíthatnak rám! Hajrá, Bácska!
A szentmisét követően, az iskola tanulói adtak elő színvonalas énekeket.
Hordósi Istvánnal, a csátaljai Gránit Kft. tulajdonosával találkoztam. Beszéltünk munkáról, feladatokról, jövőbeli tervekről. Hajrá, Bácska!
A kihelyezett vármegyei közgyűlés lehetőséget teremtett arra is a vármegye vezetőinek, hogy közösen megvitassák a térséget érintő kérdéseket és kihívásokat.
A csávolyi, a rémi és a sükösdi polgármester asszonnyal találkoztam. Egyeztettünk az előttünk álló feladatokról, közös terveinkről. Hajrá, Bácska!
Hálásan köszönöm a megtisztelő meghívást és a nagyszerű előadást!
Illi Ferenc bácsszentgyörgyi polgármesterrel úrral beszéltük át a falu ügyeit, és egyeztettünk a jövőbeni tervekről!
Hajrá, Bácsszentgyörgy!
Találkoztam Varga Gáborral, Hercegszántó polgármesterével, hogy megbeszéljük az elnyert TOP pályázatot és a település aktuális ügyeit.
Ezt kívánja ma is a magyar nemzet. Kívánok mindenkinek nagyszerű ünnepet és az ünnephez méltó hétköznapokat! Hajrá, Baja!
Ajánlom figyelmükbe Kelemen Áron kiállítását, amely ma nyílt meg az EJF-en! Gratulálok Áron!