Hosszú évek előkészítő munkája után eldőlt: körforgalom épül Baja egyik központi területén, a Jelky András téren. A részletekről Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön.
Örömteli fejlesztésről számolhatok be – mondta a sajtóeseményen Zsigó Róbert. – Az elmúlt esztendőkben több területen is sikerült fontos beruházásokat megvalósítanunk. Mikor 2015-ben Orbán Viktor miniszterelnök úr városunkban járt a Petőfi- és a Nagy-Pandúr-szigetet összekötő híd átadóján, több beruházásról is tárgyaltunk, közösen Fercsák Róbert polgármesterrel. Ekkor szóba került a Jelky András téri körforgalom is. A kormány úgy határozott: támogatja a bajaiak számára fontos beruházást – tette hozzá a képviselő.
A tervezett körforgalom megközelítőleg 1.5 milliárd forintból épülhet meg. – Ezzel javulhat a belváros közlekedése is. Újabb közös sikerünk, hogy a kórház és az oktatás mellett az infrastruktúra is tovább fejlődik – hangsúlyozta Zsigó Róbert.
Találkoztam a nagybaracskai, csátaljai és dávodi polgármesterekkel. Köszönöm a jó beszélgetéseket, ötleteket! A közös munkában továbbra is számíthatnak rám! Hajrá, Bácska!
A szentmisét követően, az iskola tanulói adtak elő színvonalas énekeket.
Hordósi Istvánnal, a csátaljai Gránit Kft. tulajdonosával találkoztam. Beszéltünk munkáról, feladatokról, jövőbeli tervekről. Hajrá, Bácska!
A kihelyezett vármegyei közgyűlés lehetőséget teremtett arra is a vármegye vezetőinek, hogy közösen megvitassák a térséget érintő kérdéseket és kihívásokat.
A csávolyi, a rémi és a sükösdi polgármester asszonnyal találkoztam. Egyeztettünk az előttünk álló feladatokról, közös terveinkről. Hajrá, Bácska!
Hálásan köszönöm a megtisztelő meghívást és a nagyszerű előadást!
Illi Ferenc bácsszentgyörgyi polgármesterrel úrral beszéltük át a falu ügyeit, és egyeztettünk a jövőbeni tervekről!
Hajrá, Bácsszentgyörgy!
Találkoztam Varga Gáborral, Hercegszántó polgármesterével, hogy megbeszéljük az elnyert TOP pályázatot és a település aktuális ügyeit.
Ezt kívánja ma is a magyar nemzet. Kívánok mindenkinek nagyszerű ünnepet és az ünnephez méltó hétköznapokat! Hajrá, Baja!
Ajánlom figyelmükbe Kelemen Áron kiállítását, amely ma nyílt meg az EJF-en! Gratulálok Áron!