Kegyelettel őrizzük az áldozatok emlékét

„Tévedés, hogy a múlt „messze” esik, „távol van”. […] Mégis úgy élünk, mintha ismerhetnénk a jelent nélküle, s lehetne így is álmodnunk a holnapról.”

Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt Emlékezők, Hölgyeim és Uraim!

A magyar író, Mészöly Miklós gondolatával köszöntöm Önöket a mai rendezvényen.

A szavak eredetével foglalkozó tudományág, az etimológia két pontba sűríti a „tragédia”-fogalmát. Egyrészt a művészetek, a színpad és a mozgókép irányába, másrészt az élet eseményeinek láncolatába helyezi el tartalmát. Utóbbi szerint a „tragédia” olyan megrendítő esemény, amely önmaga feltárulásával gyakorol hatást az emberi közösségre. Úgy, ahogy három éve, Budapesten, a Margit-híd közelében történt.

2019. május 29-én hűvös idő fogadta a Hableány fedélzetére érkező utasokat. Az utolsó tavaszi hónap Magyarországon így búcsúzott, záporokkal és zivatarokkal. Ettől eltekintve nem tűnt különlegesnek a nyárelő és úgy látszott: átlagos körülmények között fordulunk rá az év közepére, a júniusra. Aztán bekövetkezett a tragédia, amely természetéből adódóan nem hivalkodik, vagyis előre nem hívja fel magára a figyelmet. Megtörténik a maga kegyetlen valóságában, a helyzet megoldását pedig az emberekre bízza.

Május 29-én, 21 óra környékén a Viking szállodahajó utolérte a Hableány személyhajót, és előzésbe kezdett. A manőver elhibázottnak, és visszavonhatatlannak bizonyult: a kétezer tonnás Viking a mindössze negyven tonnás Hableánynak ütközött. Erre a Margit-hídnál, a szobrokkal díszített mederpillérek között került sor. A kisebb hajónak esélye sem volt felszínen maradni, ez a sors pedig összefonódott az utasok sorsával. A kis városnéző hajó másodpercek alatt süllyedt el. 21 óra 5 perckor a Hableány jeladó készüléke utoljára sugárzott adatokat a felszínre.

Összesen 28-an vesztették életüket, a legfiatalabb utas 6 éves volt, a legidősebb 71 esztendős. Ezek az események, ez a tragédia mindörökre velünk marad. Gyászával és szomorúságával két nemzetet köt össze.

Tisztelt Emlékezők!

Az ütközés utáni mentést a körülmények tovább nehezítették. A Duna vízhozama a megszokott duplájára emelkedett májusban (vagyis 4000 4500 köbméterre másodpercenként), az esti órák miatt pedig a látási viszonyok is korlátozottá váltak. A Havária Közhasznú Egyesület, amely elsőként végzett felmerítő merülést a helyszínen, megrendítő súlyával tapasztalta mindezeket. Mégis így kellett megkísérelniük, hogy enyhítsenek azon a fájdalmon, amelyet az elhunytak hozzátartozóinak kell átélniük.

Nincs messze tőlünk múltunknak ez az eseménye. Alig három évre találjuk a mai naptól. Azt látjuk, hogy a fájdalom nem múlik el magától, nincs rá egyetemes orvosság. Meg kell birkóznunk vele: együtt, de egyenként, külön-külön is.

A Havária Közhasznú Egyesület úgy határozott, tanulni szeretne a történtekből. Ezt a célt szolgálja a „Búvár Konténer” is. Segítségével a szakemberek biztosított, ellenőrzött körülmények között, folyó vízben készülhetnek fel az életmentésre. Mindez felbecsülhetetlen tapasztalatot jelent.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Múltunk ismerete nélkül jelenkori létezésünk súlytalanná válik. Ha nem vonunk le következtetéseket tapasztalatainkból, megrekedünk az időben.

Ez lehet a Havária Közhasznú Egyesület mostani fejlesztésének fontos tanulsága, és ez vezethet bennünket az események megértésének irányába is.

Köszönöm az Egyesületnek a három évvel ezelőtti helytállását, és köszönöm azt a folyamatos tenni akarást is, amellyel a jövő váratlan eseményei felé fordulnak. És bár a Hableány-tragédiáját aligha lehet maradéktalanul feldolgozni, az áldozatok előtt úgy róhatjuk le tiszteletünket, ha mindent megteszünk azért, hogy hasonló tragédia soha ne történhessen meg újra!