Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Jelentős feladatok előtt áll Dusnok

2017. december 15.

Nagy tervekkel vág neki Dusnok a következő esztendőnek. A községben jelentős turisztikai beruházások kezdődhetnek, idegenforgalmi központ, valamint kikötő is épülhet – erről és további elképzelésekről is szó volt hagyományos, karácsonyi falugyűlésen.

snassz-kopri_2448

Megfelelően gazdálkodott a település 2017-ben – mondta Palotai Péter polgármester. – Kormányzati támogatásból megújulhattak utcaszakaszok, majdnem 2.5 kilométer hosszúságban pedig a járdák is korszerűbbé váltak. A munkálatok reményeink szerint jövőre is folytatódnak.

snassz-kopri_2450

A polgármester hozzátette: 2018-ban több pályázat is segíti majd Dusnok további fejlődését. – Átalakul a fogorvosi rendelő, és szeretnénk egy olyan boltot létrehozni, ahol helyi termékeket lehet majd vásárolni. Előrelépés történhet a turizmusban, az idegenforgalmi központ terasszal, büfével, kerti pavilonnal várja majd a községbe érkezőket. Jelentős feladatok állnak előttünk, nagy léptékkel fejlődhet Dusnok.

snassz-kopri_2475

A rendezvényen Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője is köszöntötte a dusnokiakat. – Olyan közös évet zárunk, amelynek eredményeihez mindenki hozzátette a maga munkáját. Köszönöm, hogy hozzájárultak a településük, az ország, és a nemzet gyarapodásához.

snassz-kopri_2580

A falugyűlésen kitüntetéseket is átadtak több más mellett a „Dusnok Községért” díjat. Színvonalas műsort adtak a „Fölszállott a páva” tehetségkutató verseny közönségdíjasai, a Dusnoki Aprók.

snassz-kopri_2599

Fotóriport