A magyar államalapításunk napját a korábbi évekhez híven a környező településeken élő emberekkel ebben az esztendőben is közösen ünnepeltük.
Madarason a keresztény magyar nemzet megalapításának ceremóniáján. A szentmisét, majd a kenyérszentelést követően díjaztuk azokat a madarasiakat, akik kiemelkedő munkájukkal protezsálják, fejlesztik, építik a települést. Az ünnepi rendezvényen a helyiek mellet többek közt részt vettek a madarasi polgárőrség tagjai és a Magyar Nemzetőrség magasrangú tisztjei is.
Érsekhalmán a megújult művelődési házban, Bekő Csaba polgármester úrral és a településen élőkkel ezúttal is közösen vágtuk fel a nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi cipót.
A helyben, kemencében sütött kenyeret Szauter Róbert plébános úr áldotta meg.
Végül a napot Mindszenti István polgármester úr baráti meghívására Dusnokon zártuk, ahol a Vajas-part mentén, gyönyörű környezetben színvonalas műsorokkal emlékeztünk a keresztény Magyarország születésnapjára.
A helyi asszonykórus mellet a dusnoki álltalános iskolások előadását is meghallgattuk, akik a nemzeti témájú énekeket adtak elő.
Megtisztelő volt újra együtt ünnepleni!
Isten éltessen, Magyarország!
A Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén a nemzetpolitikáról szóló beszámolóról tárgyaltunk!
Részt vettünk Nagy István festőművész életéről és munkásságáról szóló konferencián, ahol neves művészettörténészek tartottak értékes előadásokat.
Ismét megtartottuk a választókerületem kistelepüléseinek polgármester-találkozóját.
Gratulálok és sok sikert kívánok a végzős diákoknak
Az ország legrégebbi néptánc egyesülete, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes megalakulásának 90. évfordulóját ünnepeltük közösen, Érsekcsanádon.
Megtisztelő felkérést kaptam Lezsák Sándor elnök úrtól. A mai Magyar-Olasz Gazdasági Konferencián tartottam előadást a magyar családpolitikáról. Köszönöm a szíves meghívást!