Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte a Pata József Gépipari Kft. A fajszi cég a Suzuki egyik legnagyobb hazai ellátója, minőségi munkájával többször is kiérdemelte az év beszállítója címet. A vállalkozás a család egykori garázsából indult, mára több mint 26 ezer négyzetméteren zajlik a munka.
A Pata József Gépipari Kft. éppen három évtizeddel ezelőtt kezdte meg működését. A családi vállalkozás a Magyar Suzuki esztergomi gyárának indulásától a cég első körös beszállítójává vált. A tulajdonosok folyamatosan fejlesztettek, alkalmazottaik száma mára meghaladja a 100 főt.
Dr. Pata Ildikó, kereskedelmi igazgató a rendezvényen elmondta: három fővel kezdték meg a munkát, azóta viszont jelentősen fejlődött a vállalkozás. – Huszonkét hegesztő géppel dolgozunk, négy robot üzemel a gyárban, az alkatrészeink ott vannak minden Suzukiban, amelyet hazánkban szereltek össze. Ezen kívül létrehoztunk egy közhasznú alapítványt, amely a tehetséges fajszi gyermekeket támogatja.
Köszöntőjében Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a fajszi cég sikere mögött ott van a bátorság, hiszen akkor is fejlesztettek, mikor más vállalatok lemondtak erről. – Az eredmények azt igazolják, hogy egy kistelepülésen is alakulhat olyan cég, amely szerves részévé válhat a nemzetgazdaságnak. A mai napon a családi összefogás, és a kitartó munka előtt tiszteleghetünk. A kft. tulajdonosai mertek nagyot álmodni, nem riadtak vissza a kihívásoktól, a problémákat inkább lehetőségeknek tekintették.
A rendezvényen Berta Zsolt polgármester „Fajsz községért kitüntető címet” adott át dr. Pata Ildikónak, majd átvágták a nemzeti színű szalagot, amely az utóbbi időszakban lezajlott fejlesztéseket jelképezte.
A Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén a nemzetpolitikáról szóló beszámolóról tárgyaltunk!
Részt vettünk Nagy István festőművész életéről és munkásságáról szóló konferencián, ahol neves művészettörténészek tartottak értékes előadásokat.
Ismét megtartottuk a választókerületem kistelepüléseinek polgármester-találkozóját.
Gratulálok és sok sikert kívánok a végzős diákoknak
Az ország legrégebbi néptánc egyesülete, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes megalakulásának 90. évfordulóját ünnepeltük közösen, Érsekcsanádon.
Megtisztelő felkérést kaptam Lezsák Sándor elnök úrtól. A mai Magyar-Olasz Gazdasági Konferencián tartottam előadást a magyar családpolitikáról. Köszönöm a szíves meghívást!