Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Hálaadó szentmisét tartottak Asztrik emléknapján

2017. november 13.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek arról beszélt, hogy Magyarország áldott földjéből a műemléki rekonstrukciók során újabb és újabb archeológiai értékek kerülnek elő. Az ásatások felszínre hozzák a múltat és vele együtt a kiépített örökség emlékeit – mondta.

snassz-kopri_7029

Hangoztatta, hogy a múltban való kutatás olykor a lelki értékekre is ráirányítja a figyelmet. Így emlékezünk ma a püspökelődeinkről, azokról, akik sokszor „életszentségben is példaképek voltak, imáikkal, áldozataikkal és munkájukkal hozzájárultak a kereszténység magyarországi elterjedéséhez és megmaradásához” – tette hozzá a bíboros.

snassz-kopri_7050

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát kijelentette: a mi magyar kezdetünknek, hogy Vajkból István lesz, Isten a kezdeményezője. És mert István király megtapasztalja Isten meghívó szeretetét, megéli jóságát, azt szeretné, ha ebben a gazdagságban, ebben a lelkületben népe is részesülne. A földi élet gazdagságának és a mennyei élet jutalmának biztosításában külföldi térítők a segítői – fogalmazott. Kiemelte: a misszionáriusok, köztük Asztrik már megtapasztalták hitükben Isten irgalmas szeretetét és jóságát, ismerték az egyház nemzetek feletti küldetését, szerteágazó ismereteik és kapcsolataik voltak, és azt is tudták, hogyan kell az ifjú királyt nemzetközi síkon elfogadtatni. Segítségükkel Szent István megszervezi és rendbe teszi azokat az intézményes kereteket, amelyek között minden magyar ember évszázadokon át megtapasztalhatja és meghallhatja Isten hívó szavát – fogalmazott.

snassz-kopri_7350

Az ünnepi szentmisén Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár olvasta fel. A kormányfő szerint ahogy a növények kapaszkodnak gyökereikkel a megtartó anyaföldbe, úgy merítenek az emberek, a nemzetek közös emlékeikből és történelmi tapasztalataikból erőt, kitartást és bölcsességet a jelen feladataihoz és a jövő kihívásaihoz.

snassz-kopri_7274
snassz-kopri_7153

 

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Asztrik kilencvenedik utóda hangsúlyozta: az ezeréves kalocsai érsekség ezen a napon ünnepelheti első érsekét, az Istvánnak koronát hozó Asztrikot. Mint mondta, miután Rómában engedélyezték, a mai hálaadó szentmise az első alkalom, amikor Pannonhalmán kívül Kalocsán is szentként tisztelhetik az alapító érseket a hívek, annak sírja felett, a megújult harmadik templomban.

 

forrás:

baon.hu

Fotóriport