Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Egész évben a betegekért

2017. december 14.

A hagyományokhoz hűen az idén is köszöntötték karácsony alkalmából a Bajai Szent Rókus Kórház dolgozóit. Az intézmény főigazgatója ünnepi beszédében elmondta: 2017-ben folytatódtak a fejlesztések, növekedett a rezidensek és szakorvos jelöltek száma is. A rendezvényen átadták a Dr. Róna Dezső emlékérmet és a Szent Rókus Kórház érdemrendet is.

snassz-kopri_1904

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsorával kezdődött a karácsonyi műsor. A tanulók klasszikus művekkel köszöntötték a dolgozókat, majd Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője mondott beszédet.

snassz-kopri_1912

A kórház valódi értékét minden beruházás mellett az itt dolgozók adják – mondta a képviselő. – Köszönöm a mindennapi áldozatos munkát, az egész éves helytállást. Külön köszöntöm azokat, akik a mai rendezvényre azért nem tudtak eljönni, mert éppen beteget ápolnak.

snassz-kopri_1933

Az idén sok öröm ért bennünket – erről már Baja polgármestere, Fercsák Róbert beszélt. – Folyamatosan fejlődik a kórház, a gyógyulni vágyók odafigyelést és törődést kapnak. Kívánom, hogy önök is kapják vissza azt a szeretet, amit a betegeknek adnak.

snassz-kopri_1960

A rendezvényen a kórház korábbi főigazgatójáról, dr. Róna Dezsőről elnevezett emlékérmet vehetett át az intézmény már nyugdíjba vonult főorvosa, dr. Ceglédi Antal. A Szent Rókus Kórház érdemrendet dr. Szenoradszki Endre, a Bajai Járási Hivatal vezetője, valamint Rekettye Sándor, a Foglalkoztatási Osztály vezetője vehette át. Az elismerést azokat kapják, akik ugyan nem a kórházban dolgoznak, de munkájukkal hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez.

snassz-kopri_1966
snassz-kopri_1971

Dr. Tóth Gábor főigazgató elmondta: hamarosan minden dolgozó átveheti azt a 12 ezer forint értékű Erzsébet utalványt, amellyel a kórház szeretne hozzájárulni a karácsonyi készülődéshez.

Fotóriport