Tovább bővülnek a bölcsődei férőhelyek a választókerületben,négy település összesen 682 millió forint kormányzati támogatásban részesült. Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: rendkívül fontos, hogy gyermekeink számára a legjobb körülményeket teremtsük meg, hiszen Magyarországon a gyermek az első! Lépésről lépésre végrehajtjuk a Családvédelmi Akcióterv intézkedéseit.
A férőhelyek bővítésével Magyarország Kormányának célja, hogy a lehető legközelebb biztosítson magas szintű elhelyezést azoknak a kisgyermekeknek, akiknek szülei a nevelés mellett is szeretnének munkát vállalni.
A döntés értelmében Baján 351 millió, Vaskúton 225 millió, Érsekcsanádon 71 millió, Bácsbokodon pedig 35 millió forintból növelhetik a férőhelyek számát. A kormány által meghirdetett pályázaton a választókerület mellett Bács-Kiskun is jól szerepelt, a megye települései összesen 3.7 milliárd forintot támogatásban részesültek.
A pályázat a 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezéséhez járul hozzá új bölcsődék létrehozásával, valamint a meglévő bölcsődei formák további fejlesztésével.
Mindent megteszünk azért, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – Bátran mondhatjuk, hogy Baja és a térsége folyamatosan fejlődik. Büszkén mondhatjuk, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb iskolafejlesztési programjával párhuzamosan bölcsődéink, óvodáink is folyamatosan szépülnek. Rendkívül fontos, hogy a magyar családok számára a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást biztosítsuk. Szeretnénk, hogy a gazdasági növekedésből a családok is minél nagyobb arányban részesülhessenek, ebből a szándékunkból nem engedünk – tette hozzá a képviselő.
Öröm volt látni, hogy a köz szolgálatában dolgozók ilyen lelkesedéssel és jókedvvel mozognak együtt!