Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Bográcsok a focipályán

2017. augusztus 19.

Korán kezdődött a főzőverseny Dávodon. A megmérettetésnek a település focipályája adott otthont, ahol már reggel 9-kor meggyúltak a lángok a bográcsok alatt. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a gyerekeknek se kelljen unatkozniuk, így célba lövéssel, valamint többféle képességfejlesztő játékokkal múlathatták az időt a fiatalok.

snassz-kopri_4278
snassz-kopri_4282

– A mai napon Dávodon kipróbálták magukat a focisták és a pörköltfőzők is – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – Olyan programot szervezett a település, amelyen jól érezheti magát a falu apraja-nagyja. Megkóstolhatják egymás főztjét, és egy jót beszélgethetnek is – tette hozzá a képviselő.

snassz-kopri_4334

A pörköltfőzőn 22, a labdarúgó versenyen 4 csapat indult. Hirtenberg János, polgármester úgy fogalmazott: a céljuk az volt, hogy kimozdítsák otthonról a lakosságot. – Nyolc éve vált szokássá a falunap, három éve pedig nekikezdtünk az „Arany fakanál” főzőversenynek is. Úgy érzem, elértük a célunkat, és sikerült hagyományt teremtenünk.

snassz-kopri_4318

A szervezők reményei szerint a főzőversenyt követő zenés programok legalább hajnalig tartanak, táncbemutatón, koncerteken és utcabálon mulathatnak majd a Dávodiak.

snassz-kopri_4290

Fotóriport