Kettős ünnepet tartottak Bácsbokodon. A településen szombaton köszöntötték az időseket, és ezen a napon adták át a sportcsarnok felújított tetőszerkezetét is. A beruházás egy pályázatnak köszönhetően, közel 40 millió forintból valósulhatott meg.
Bácsbokodon korábban problémát jelentett, hogy a sportcsarnok teteje átengedte az esővizet: ez nem csak a kézilabdások szempontjából okozott gondokat, mivel a település több nagyobb rendezvényének is a csarnok biztosít otthon.
A község egy TAO pályázat segítségével tudta elvégezni a szükséges munkálatokat, összesen 39 millió forintból. Kovács László polgármester elmondta: az önkormányzat fontos célkitűzése, hogy gyarapítsa a rá bízott javakat. – Újabb fejlesztések előtt állunk. Nemsokára megszépülhet a Bácskai Általános Iskola helyi tagintézménye majdnem 430 millió forintból, és kezdődhet a szennyvízberuházás is.
Az idősek napi rendezvényre több mint 500 vendéget vártak. Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: az év minden napján figyelnünk kell azokra, akik a mi boldogulásunkért dolgoztak. – Jelentős fejlesztések történtek az idén Bácsbokodon. A szépkorúaknak sok erőt és jó egészséget kívánok, vigyázzanak magukra, hiszen a tapasztalatukra még sokáig szükségünk van.
Találkoztam a nagybaracskai, csátaljai és dávodi polgármesterekkel. Köszönöm a jó beszélgetéseket, ötleteket! A közös munkában továbbra is számíthatnak rám! Hajrá, Bácska!
A szentmisét követően, az iskola tanulói adtak elő színvonalas énekeket.
Hordósi Istvánnal, a csátaljai Gránit Kft. tulajdonosával találkoztam. Beszéltünk munkáról, feladatokról, jövőbeli tervekről. Hajrá, Bácska!
A kihelyezett vármegyei közgyűlés lehetőséget teremtett arra is a vármegye vezetőinek, hogy közösen megvitassák a térséget érintő kérdéseket és kihívásokat.
A csávolyi, a rémi és a sükösdi polgármester asszonnyal találkoztam. Egyeztettünk az előttünk álló feladatokról, közös terveinkről. Hajrá, Bácska!
Hálásan köszönöm a megtisztelő meghívást és a nagyszerű előadást!
Illi Ferenc bácsszentgyörgyi polgármesterrel úrral beszéltük át a falu ügyeit, és egyeztettünk a jövőbeni tervekről!
Hajrá, Bácsszentgyörgy!
Találkoztam Varga Gáborral, Hercegszántó polgármesterével, hogy megbeszéljük az elnyert TOP pályázatot és a település aktuális ügyeit.
Ezt kívánja ma is a magyar nemzet. Kívánok mindenkinek nagyszerű ünnepet és az ünnephez méltó hétköznapokat! Hajrá, Baja!
Ajánlom figyelmükbe Kelemen Áron kiállítását, amely ma nyílt meg az EJF-en! Gratulálok Áron!