Megújul az Eötvös József Főiskola Szegedi úti kampusza. A közel 900 millió forintos beruházás érinti Szegedi úti Campus A és C épületét, valamint a kistornatermet és a műhelyeket is. „Két nyertes pályázat révén lehetőség nyílik fűtéskorszerűsítésre, továbbá az oktatási infrastruktúra modernizálására. Az épület teljes belső villamostechnikai, informatikai felújításon esik át.
Kialakítanak egy modern aulát is. A C épületben, a volt ebédlő helyén hallgatói közösségi teret alakítunk ki – mondta el dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor a július 3-i bejáráson. Hozzátette: az oktatás még a B épületben indul ősszel, de nagyon várják, hogy átköltözhessenek a felújított ingatlanokba. Később a homlokzat és a tető is megújulhat.
Fercsák Róbert polgármester kiemelte: fontos a város számára a főiskola, az intézménynek van jövője, ezért indult ilyen jelentős beruházás. „A felújítás a város összes oktatási intézményét érinti, a bölcsődéktől a felsőoktatásig!”
Öröm volt látni, hogy a köz szolgálatában dolgozók ilyen lelkesedéssel és jókedvvel mozognak együtt!