A magyar nemzetért és a hazáért mutattak be misét Csátalján, ezt követte az emlékműsor a település parkjában. Az idei fő szónok a térség országgyűlési képviselője volt. Zsigó Róbert azt mondta: a trianoni döntés az eddigi legnagyobb trauma Magyarország történetében, a haza viszont mindig egyenlő volt, és mindig az is marad. – 2011 óta a nemzeti összetartozás napjára emlékezünk, június 4-én. Arra, hogy a magyar nemzet egységét megbontotta az akkori békediktátum, de arra is, hogy jelenleg – ha akarjuk – akkor határmódosítás nélkül is meg tudjuk teremteni a nemzet egységét.
Csátalján délelőtt vetélkedőt is rendeztek, amelynek témája a békediktátum volt. A megmérettetésen helyi és határon túli általános iskolások vettek részt. – Azt hiszem, az iskolában nem beszélnek eleget erről a nagy tragédiáról – mondta Kovács Antal, Csátalja polgármestere. – Beszélünk tatárjárásról, mohácsi vészről. Az ország akkor is idegen megszállás alá került, kisebb lett, de akkor fegyverrel vették el tőlünk.
Felül lehet emelkedni Trianonon, hiszen az Európai Unióban nincsenek határok – ez is elhangzott az elcsatolt területek szónokaitól. A megemlékezésen a korábbi országrészek mindegyike képviseltette magát. – Az erdélyi magyarság már túljutott azon, hogy azon rágódik: melyik országhoz tartozik – hívta fel a figyelmet Csorba Árpád, az Erdélyi Rákóczi Szövetség elnöke. – A legfőbb feladata, hogy dolgozzon, és megtartsa a magyarságát. Ugyanakkor gyarapodjon, hogy be tudjuk tölteni azt az életteret, amelyet Erdély földjének neveznek.
A műsort követően a résztvevők koszorúkat helyeztek el a község parkjában lévő emlékműnél. 2010-óta a külhoni magyarok igényelhetnek honosítást, az adatok szerint eddig megközelítőleg 800 ezren éltek a lehetőséggel.
A Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén a nemzetpolitikáról szóló beszámolóról tárgyaltunk!
Részt vettünk Nagy István festőművész életéről és munkásságáról szóló konferencián, ahol neves művészettörténészek tartottak értékes előadásokat.
Ismét megtartottuk a választókerületem kistelepüléseinek polgármester-találkozóját.
Gratulálok és sok sikert kívánok a végzős diákoknak
Az ország legrégebbi néptánc egyesülete, az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes megalakulásának 90. évfordulóját ünnepeltük közösen, Érsekcsanádon.
Megtisztelő felkérést kaptam Lezsák Sándor elnök úrtól. A mai Magyar-Olasz Gazdasági Konferencián tartottam előadást a magyar családpolitikáról. Köszönöm a szíves meghívást!