A sportpálya építése szülői kezdeményezésre és támogatással indult, azonban a földmunkák és az alap elkészítését követően, anyagi forrás hiányában a munkálatok megrekedtek. A Bajai Tankerületi Központ örömmel vállalta a sportpálya burkolatának kialakításához szükséges prémium sport műfű beszerzésének és telepítésének, valamint a pályavonalazás felfestésének költségét több mint 3 millió forint értékben.
A sportpálya kialakítása mintegy 6 millió forintból valósult meg, az iskolában működő civil szervezetek, szülők, vállalkozók több mint 2,5 millió forint összegben támogatták a sportpálya elkészítését. A szülők és az iskola dolgozói társadalmi munkában előkészítő földmunkálatokat végeztek.
A Bajai Tankerületi Központ saját költségvetéséből mintegy 10 millió forintot fordított az alsó tagozatos épület folyosóinak és termeinek korszerűsítésére. Ennek során a régi, 80 éves, a tanulók ezrei által kikoptatott cementlapokat új, modern padlólap váltotta fel, a felújított tantermekbe a tankerület új székeket és padokat vásároltm, továbbá megszépültek az osztálytermek is, a padlózat felújításához szükséges anyagokat a tankerület biztosította, míg kivitelezési munkát az iskola dolgozói végezték el.
Bízom benne, hogy a mostani fejlesztéseknek köszönhetően Bajaszentistvánon is színvonalasabb, modernebb körülmények között folyhat majd a tanítás!
Öröm volt látni, hogy a köz szolgálatában dolgozók ilyen lelkesedéssel és jókedvvel mozognak együtt!