A mostani fejlesztés keretében megújult a plébánia és a templom épülete, előbbi 15 millió forintból, utóbbi 48 millió forintból. A kormány sok támogatást ad a templomok, plébániák felújításához. Óvjuk ezzel keresztény értékeinket és segítjük a történelmi egyházak mindennapi hitéleti munkáját.
Ez az ünnep méló volt arra, hogy Magosi György volt polgármester úr is megkapja a díszpolgári címét. A Dunafalvi Képviselő Testület úgy döntött, hogy az idei Díszpolgár ő legyen. Mi majdnem két évtizedet dolgoztunk együtt, mindenképpen fontos, hogy olyan példát mutat ő, amelyet követni tudnak a helyiek.
Az ünnepi szentmisét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, ezt követően pedig megáldotta a megújult épületeket, illetve a templomkertben található keresztet.
Öröm volt látni, hogy a köz szolgálatában dolgozók ilyen lelkesedéssel és jókedvvel mozognak együtt!