Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Fontos fejlesztés készült el Vaskúton

2021. augusztus 28.

Több mint 225 millió forint kormányzati támogatásból épült meg a település egyik újabb fontos intézménye, a Kossuth utcai bölcsőde.

Egy távolkeleti bölcsesség úgy tartja, idézem: „egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy”. Éppen ezért sohasem lehet mellékes, milyen környezetben telik gyermekünk életének az a része, amelyben nem lehetünk vele.

Ennek a ténynek a felismerése sajnos nem mindig volt egyértelmű. Magyarország Kormánya 2010-ben azonban úgy döntött, gyermekeink, és ezen keresztül pedig a családok támogatása az egyik legfontosabb feladat, hiszen nélkülük sem a jelent, sem a jövőt nem lehet elképzelni.
A családbarát fordulatnak eredményeként nem csak a gyermekvállalási kedv növekedett, de a szolgáltatások – a bölcsődei, óvodai, és iskolai – színvonala és minősége is nagyban emelkedhetett.

DSC_3312

DSC_3306

DSC_3297

 

Ennek egyik állomása a mostani fejlesztés is: több mint 225 millió forint kormányzati támogatásból épülhetett meg a település egyik újabb fontos intézménye, a Kossuth utcai bölcsőde. A beruházás nagy jelentőséggel bír a helyiek, és a térségben élők számára is, hiszen ezzel nem csak Vaskút, hanem a Kincses Bácska is gazdagabbá válhatott.

Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke

Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke

DSC_3381

Köszönöm Alszegi Zoltán, polgármester úr kitartását és elszántságát, valamint szívből köszönöm az itt dolgozók áldozatos munkáját: nélkülük a bölcsőde csupán építmény lenne, feladat és lélek nélkül.

Hiszem, hogy a település, és a térség fejlesztését a jövőben is ilyen jó ütemben tudjuk folytatni! Ebben a munkában továbbra is számíthatnak rám!

Fotóriport