Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Előtérben a versenyképesség

2019. április 10.

Javában zajlanak a fórumok az országban. Április 9-én, kedden este Bácsbokodon dr. Nagy Istvánagárminiszter várta az érdeklődőket. Előtte a képviselői irodában tartott sajtótájékoztatót Zsigó Róbert államtitkárral. Baja és térsége országgyűlési képviselője elmondta: az országjárás célja, hogy megvitassák, milyen utat járt be 2010 óra a magyar mezőgazdaság. „Sok helyen tartunk fórumot, melyeken tájékoztatjuk a gazdákat, akik elmondhatják, hogy látják a lehetőségeket, értékelhetik munkának.”

snassz-kopri_7736
A tárcavezető pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy itt a tavasz, ideje a számvetésnek. Dr. Nagy István: „A versenyképességet helyeztük előtérbe. Nagy kihívás az aszály, a klimatikus viszonyok változása. Eső kell, a természet csodákra képes!” Kiemelte: az aszály miatt meghosszabbodik a mezőgazdasági öntözési idény: március 1-jétől október 31-ig tart. Az öntözési idényben az alapdíj 70 százalékát átvállalja az állam idén, a gazdáknak 30 százalékot kell megtéríteniük.

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére a jelenlegi rendkívüli szárazságban már április 1-jétől meghirdették a tartósan vízhiányos időszak kezdetét, így ekkortól a gazdálkodóknak nem kell vízkészletjárulékot fizetniük sem az öntözési, sem a halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat mennyisége után. Az elmúlt két hétben történt vízkivételekhez kapcsolódóan pedig a vízkészletjárulék összege 20 százalékkal csökken.

snassz-kopri_7717

Dr. Nagy István kitért arra, hogy Brüsszel mai javaslata a magyar gazdák számára elfogadhatatlan. A földalapú támogatások 15 százalékos, a vidékfejlesztési támogatások 25-26 százalékos csökkentését irányozza elő. „Köszönet illeti a gazdákat, támaszkodhattunk rájuk. Most a segítségüket kéjük: együtt lépjünk fel a brüsszeli terv ellen.” Támogatják a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által indított petíciót, hogy a magyar gazdák összefogásával határozottan jelezzék, nem fogadható el a támogatások átirányítása más területekre, így például migrációs célokra.

Fotóriport