Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Újabb bajai orvos kapott szakmai elismerést

2017. július 28.

A Pro Sanitate díj az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenységért évente legfeljebb 100 fő részére adományozható. Az elismeréseket július elején adták át Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumában, az ünnepélyes rendezvényen azonban dr. Bogár Judit nem tudott részt venni. A díjat és az oklevelet a főorvos pénteken vehette át Zsigó Róbert államtitkártól, Baja és térsége országgyűlési képviselőjétől.

snassz-kopri_3101

– Nem véletlen, hogy ennyi bajai orvos részesül kitüntetésben. Bár az utóbbi időszakban sok fejlesztés valósulhatott meg a kórházban, mindez mit sem érne, ha nem ilyen kiváló szakemberek dolgoznának itt – hangsúlyozta a képviselő.

snassz-kopri_3113

Dr. Bogár Judit már több évtizede dolgozik az intézményben. Dr. Tóth Gábor főigazgató úgy fogalmazott: a főorvos a kórház egyik meghatározó, ikonikus személyisége. Munkatársai szeretik, a díjat pedig nagyon megérdemelte.

snassz-kopri_3127

Fotóriport