Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Tovább folytatódnak az egészségügyi fejlesztések a térségben

2019. július 22.

Megjelent a Magyar Falu program két újabb pályázatának eredménye. A kiíráson az ötezer lélekszám alatti települések vehettek részt, az elnyert támogatást orvosi rendelők korszerűsítésére, illetve orvosi eszközök beszerzésére fordíthatják az önkormányzatok. A választókerületben 12 település közel 100 millió forintot nyert el – közölte Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője.

snassz-kopri_4193

Az esztendő eleje óta a Magyar Falu Program pályázatain folyamatos sikerrel vesz részt a választókerület. Az első kiírásokon kilenc település megközelítőleg 200 millió forint támogatásban részesült művelődési házak, plébániák és iskolák felújítására. A programnak köszönhető nemrégiben kiderült: 2019 végére korszerűbbé és biztonságosabbá válhat a Csávoly – Borota közötti útszakasz, valamint a Dunafalva bekötő út.

Az elmúlt években több mint hat milliárd forintos egészségügyi fejlesztés valósult meg Baján és a térség településein! Kórházunk és orvosi rendelőink, eszközeink újultak meg, korszerűsödtek. A mostani döntéssel folytatódik az elmúlt évek munkája. Mindez az itt élők érdekében történik! – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője.

A támogatások eredményeként biztonságosabbá válik a betegellátás a településeken. Az épületfelújítások után szebb környezetben gyógyulhatnak majd a helyiek, a dolgozók pedig méltóbb környezetben végezhetik munkájukat – tette hozzá a képviselő.

A kormányzati forrásból Szeremlén 27 millió forintból, Felsőszentivánon 30, Rémen 15 millió forintból végezhetik el az orvosi rendelő felújítását.

Bácsbokod, Bácsborsód, Dusnok, Fajsz, Hercegszántó, Madaras és Sükösd településenként közel 3 millió forintot, Csátalja 4.6 milliót, Gara több mint 2 millió forintot fordíthat orvosi eszközök beszerzésére. Valamennyi pályázat 100 százalékos támogatottságú.

Fotóriport