Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Régóta várt fejlesztések Dusnokon

2019. július 08.

Kormányzati támogatásból, összesen 12 millió forintból újulhatott meg Dusnok egyik legrégebbi szakasza, a Zrínyi utca. A helyieknek ezen kívül is volt okuk örömre, vasárnap ugyanis átadták a megszépült, modernizált konyhát is, amely hiánypótló beruházásnak számít a településen.

A Zrínyi utca burkolatát a csapadékvíz elvezetési munkák után fejezték be a szakemberek, ezt a beruházást a Belügyminisztérium 12 millió forinttal támogatta. Szintén BM forrásból végezték el a település főzőkonyhájának felújítását, ahol a nyílászárók cseréje mellett belső átalakításra is sor került. A régi fa bútorokat korszerű, rozsdamentes berendezések váltották, és kicserélték a gépeket is. A konyha az óvodásokat, az iskolásokat, az időseket látja el, napi közel 300 adag étel készül az épület falai között.

DSC_4707 (2)

Az ünnepélyes átadón Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: nyugodtan állíthatjuk, hogy az elmúlt esztendőkben a választókerület települései folyamatosan épültek, szépültek. – Régóta várt beruházásokat adhatunk át a mai napon. A kormány folyamatosan támogatja a helyi konyhák felújítását, korszerűsítését, ami élelmiszerbiztonsági szempontból is rendkívül fontos. Köszönöm mindenkinek, aki munkájával hozzájárul ahhoz, hogy itt lehessünk! Hajrá Dusnok!

Fotóriport