Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Nem kispályások a sükösdiek

2021. november 12.

200 millió forintból elkészült műfüves nagypályát adtunk át a mai napon Sükösdön, amelyhez kapcsolódóan pályavilágítás és egy 100 fős mobil lelátó is épült.

Kicsit viccesen azt szokták mondani, hogy kétféle ember van: aki szereti a focit és az, aki ezután fogja megszeretni. Természetesen, ez a mondás túloz, de abban nem nagyon van vita, hogy a futball az egyik olyan sport, amely a legtöbb fiatalt, a legtöbb embert megmozgatja. Éppen ezérrt fontos az, hogy azok, akik ezt a sportot űzik, megfelelő körülmények között tehesség ezt.

Magyarország Kormányának az egyik legfontosabb célja az elmúlt években, hogy minden lehetséges eszközzel fejlessze a vidéki településeket. Tettük ezt azért, mert azt szeretnénk eléri, hogy a vidéki településen élők is megfelelő színvonalon tudják igénybe venni az állam és az önkormányzat által nyújtott szolgáltatásokat.

1

3

6

Itt Sükösdön is több fejlesztést sikerült megvalósítanunk: művelődési ház, községháza, orvosi rendelő, óvoda, sportcsarnok, iskola, konyha, utak és a 200 éves templom. Továbbá folyamatban van a Lakodalmas Ház felújítása is.

Ma pedig átadhattuk a 200 millió forintos támogatásból elkészült műfüves nagypályát és a megújult környezetét. A programot a Belügyminisztérium és az MLSZ kölcsönösen támogatta. Így készült el a műfüves nagypálya, mellette a pályavilágítás, labdafogó hálók felszerelése, és egy 100 fős mobil nézői lelátó, továbbá 2 kispad kialakítása.

A pályát körülvevő térkövezésre a közfoglalkoztatási programban érkezett kiegészítő támogatás, mely térkövet helyi vállalkozók előkészítő munkáját követően a közfoglalkoztatásban résztvevő munkások alakítottak ki.

5

7

8

Továbbra is azért fogok dolgozni, hogy Sükösdön is jobb legyen élni!

Fotóriport