Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Nagy lehetőségek előtt áll Dusnok és Fajsz is

2020. június 12.

Két település vezetőjével egyeztetett Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője, valamint Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke június 12-én, pénteken. Dusnokon és Fajszon jelentős fejlesztések vannak folyamatban, melyeknek együttes értéke meghaladja a 220 millió forintot. Ezekről a beruházásokról és a jövőt illető tervekről is szó esett a megbeszéléseken.

snassz-kopri_8944

A Községházánál találkozott Zsigó Róbert és Mindszenti István polgármester. A választókerület több településéhez hasonlóan Dusnok is sikeresen szerepelt a kormányzat pályázati kiírásain, amelynek eredményeként 30 millió forintból válhat korszerűbbé az Arany János utca burkolata.

snassz-kopri_8975

Egy másik, szintén kormányzati pályázatnak köszönhetően közel 100 millió forintból indulhat közútfejlesztés, amely a település két nagy mezőgazdasági területét köti majd össze szilárd burkolatú úttal. Erre közel 50 éves igénye volt a dusnokiaknak.

snassz-kopri_9060

Javában zajlanak a fejlesztések Fajszon is. A megyéhez tartozó Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében mintegy 50 millió forintból épülhet központi buszváró a településen. Ezen kívül energetikai beruházások is folyamatban vannak – mondta Jánosi Mária, polgármester. A Mesevonat Óvoda épületének nyílászáróit utoljára a rendszerváltás előtt cserélték ki. A mostani, 15 millió forintos pályázat lehetővé teszi, hogy az elavult ajtók és ablakok helyére jóval korszerűbb nyílászárók kerülhessenek.

snassz-kopri_9043

A Művelődési Házban is ajtókat és ablakokat cserélnek, szintén 15 millió forintból, ezen kívül pedig megtörténhet a Fajszi Általános Iskola energetikai korszerűsítése, megközelítőleg 20 millió forintból. A beruházásoknak köszönhetően otthonosabbá válnak a település fontos intézményei, az önkormányzat reményei szerint pedig a közüzemi számlák összege is mérséklődni fog.

snassz-kopri_9127

Az egyeztetéseken Zsigó Róbert úgy fogalmazott: a kormányzat továbbra is elkötelezett a vidék fejlesztése mellett. – Azt szeretnénk elérni, hogy a településeink folyamatosan fejlődhessenek. Fontos célkitűzés, hogy tovább javítsuk a helyi szolgáltatások minőségét. Dusnokon és Fajszon is olyan fejlesztések zajlanak, amelyek segítik és könnyebbé teszik az itt élők mindennapjait – tette hozzá a képviselő.

snassz-kopri_9146

Fotóriport