Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Minden épület megújult

2020. november 20.

Megszépült Érsekcsanád leglátogatottabb intézménye. A település könyvtára majdnem 100 millió forintból válhatott korszerűbbé, amelyre közösen pályázott az önkormányzat és a Bazsarózsa Néptánc Egyesület. Ez az ingatlan volt a község utolsó, önkormányzati tulajdonában álló felújítatlan épülete.

IMG_6385

A felújítással nem csak a község egyik legrégebbi és legszebb homlokzattal rendelkező épületét sikerült megújítani – úgy, hogy közben megmaradtak az épület sárközi motívumai a falon és a nagykapun –, hanem a településképhez, a településközponthoz is nagyban hozzájáruló beruházást vitt véghez Érsekcsanád. A könyvtár mellett az épületben kapott helyet a háziorvosi rendelő is. A munkálatokat kormányzati támogatásból és saját források bevonásával végezte el a község.

IMG_6458

A pénteki (november 20.) átadón Vedekel Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke elmondta: Magyarország Kormányának kiemelt célja, hogy támogassa a kistelepülések fejlesztési terveit. – Az elmúlt évek közös munkájának köszönhetően sokat fejlődhetett Érsekcsanád is. Köszönöm mindenkinek a munkát, akinek része van abban, hogy most itt lehetünk!

IMG_6396

Fotóriport