Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Magyar Falu Program: több mint 170 millió forint érkezik fejlesztésekre

2019. október 25.

Az év kezdete óta folyamatos sikerrel vesz részt a választókerület a Magyar Falu Program pályázatain. A kiírásoknak köszönhetően utak, orvosi rendelők, óvodák, iskolák és művelődési házak váltak korszerűbbé számos településen. Ezúttal nyolc önkormányzat részesült több mint 170 millió forint kormányzati támogatásban.

snassz-kopri_7639

Megjelent a Magyar Falu Program négy újabb pályázatának eredménye. A felhívásokon az 5.000 lélekszám alatti települések vehettek rész, a program fontos célkitűzése az volt, hogy tovább fejlődhessenek a falvak és a községek.

A programnak köszönhetően az esztendő közepén 200 millió forintot nyert a választókerület, amelyet nem sokkal később újabb támogatás, közel 100 millió forint követett – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – A mostani döntéssel fél milliárd forintra emelkedik a Magyarország Kormánya által megítélt pályázati összeg. Az önkormányzatok tovább fejleszthetik fontos intézményeiket, útjaikat és járdáikat. Folytatódhatnak tehát azok a beruházások, amelyek könnyebbé, kényelmesebbé teszik a kistelepüléseken élők mindennapjait. A kormány továbbra is elkötelezett a vidék fejlesztése mellett – hangsúlyozta a képviselő.

Garán 6.5 millió forintból újulhat meg az óvoda, míg Bátmonostoron 26 millió, Dávodon, Dusnokon és Érsekcsanádon pedig településenként 30 millió forintból fejlődhet az úthálózat. Katymár járdákat újíthat meg közel 5 millió forintból, Csátalja 15 millió forintból, Gara 14.5 millió forintból, Hercegszántó pedig 15 millió forintból vásárolhat a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket. Az induló beruházások értéke összesen 171.5 millió forint.

Fotóriport