Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

“A magyar emberek munkájában hiszünk”

2020. július 28.

A koronavírus járvány az egész világ, így a magyar gazdaságot is térdre kényszerítette. A kezdeti sokk után a különböző országok kormányai más-más módon, egyedi ötletek alapján próbálják újraindítani a termelést, visszatérni a korábbi útra. A magyar kormány a munka mellett tette le a voksát, segítve azon vállalkozásokat, akik a válság idején nem építették le a dolgozói létszámukat, vagy esetleg a nadrágszíj meghúzása mellett a fejlesztést sem utasították vissza. 

Kedden délelőtt Bajára érkezett Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a Nébar Kft.-nél tett látogatása során Versenyképesség Növelő Támogatásról szóló okiratot adott át a bajai cég ügyvezetőjének. Tóth András, a Nébar Kft. ügyvezetője elmondta: ugyan a vírus idején kisebb megtorpanást tapasztaltak, azonban ezt az időszakot termékfejlesztésre használták ki és mára újra teljes lendülettel tudnak dolgozni. A legújabb beruházásuk keretében egy új üzemcsarnokot kívánnak építeni, melynek köszönhetően a háromszorosára nő az üzem területe és egy új gyártósort is létrehoznak. A mintegy 665 millió forintos beruházáshoz a magyar állam 282 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, az erről szóló okiratot adta át a mai napon Szíjjártó Péter.

116339481_3026679210776915_7230750719250293550_o

A külügyminiszter köszöntőjében elmondta: a magyar kormány nem a nemzetközi hitelekben, hanem a magyar emberek munkájában látja a válságból kivezető utat. Hálával tartoznak azoknak a cégeknek, akik a nehéz időkben is kitartottak az alkalmazottaik mellett, sőt kihasználva a lehetőségeket fejlesztésekbe fogtak. Bács-Kiskun megye különösen az élen jár ebben, hiszen a versenyképesség növelő program keretében 42 vállalat mintegy 20 milliárd forint értékben hajt végre beruházást a következő időszakban, melyhez a kormány 9,8 milliárd forint támogatást biztosít. Ez 6700 munkahely megvédését jelenti csak ebben a megyében.

116444530_3026679307443572_4267011939498576122_o

Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta: a VNT Program sok ezer munkahelyet tud megvédeni, ami alapja lehet a későbbi fejlődésnek, a térségben élő családok biztonságának. A válság idején fontos volt, hogy a magyar termelők által előállított kiváló minőségű termékek ott voltak a boltok polcain, ezáltal eljuthattak a magyar családok asztalára.

116427852_3026679177443585_349362336208869151_o

Az ünnepélyes átadót követően Szíjjártó Péter az egyik bajai étteremben 13 olyan Bács-Kiskun megyei vállalkozás képviselőjével ült asztalhoz, akik szintén fejlesztésekbe kezdtek vagy fognak kezdeni a következő időszakban. Szíjjártó Péter elmondta: a térség fejlesztése fontos az itt élő emberek számára, hiszen a gazdasági élet fellendülése új lehetőségeket biztosíthat a térség polgárai számára.

116782341_3026679500776886_1234500775155824918_o

forrás:

PT / Bácskai Harsona

Fotóriport