Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Jól halad a bajai déli elkerülő út építésének előkészítése

2021. szeptember 30.

Elkészült a bajai déli elkerülő út engedélyezési terve. E szerint a szakasz a Keleti körút és a Bokodi út csomópontjába tervezett körforgalomtól indul, átvezet a Baját és Bácsszentgyörgyöt összekötő Vaskúti úton megépülő körforgalmon, majd a Monostori úton kialakítandó körfogalomig halad. Az új útszakasz közel 4 kilométer hosszú lesz.

Az idén fontos döntések születtek a déli elkerülő út megvalósításának ügyében. Magyarország Kormánya áprilisban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként nevesítette a fejlesztést, mostanra pedig elkészült az engedélyezési terv is.

A hazai forrásból megvalósuló építkezés tervezése során a szakemberek úgy számoltak, hogy az elkerülő út burkolata 7.5 méter széles lesz, kétszer egy sávon halad majd, mintegy 4 kilométer hosszúságban.

Rendkívül fontos előrelépés, hogy elkészült az engedélyezési terv. A térségben, Baján és a választókerület többi településén is folyamatosan fejlődik az úthálózat. Több más mellett nemrégiben átadhattuk a rémi, és a szeremlei bekötőutat, és elkészült a Jelky-téri körpálya is. A mostani beruházással pedig teljessé válhat a Baját tehermentesítő elkerülő út is.

Bízunk benne, hogy az út tovább javítja a város levegőjének minőségét, és gazdasági szempontból is újabb lendületet ad a térségnek.

Fotóriport