Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

A gazdaság fejlődik, javulnak a mutatók

2017. május 17.

Sokan érkeztek a már hagyományosnak számító „Vállalkozók találkozójára” kedden. A rendezvényen első kézből kaphattak híreket a cégek vezetői azokról a lehetőségekről, amelyek a vállalatokat segítik.

snassz-kopri_2507

„Jó a városnak, hogy eljöttek hozzánk” – mondta köszöntőjében Baja polgármestere. „Az utóbbi időszakban folyamatosan javulnak a gazdasági mutatók, megfelelő irányba haladunk. Városunk fejlődik, az ide látogatók is elégedetten beszélnek a fejlesztésekről. Dicséret illeti a kis- és közepes vállalkozásokat, hiszen ha nem lenne vállalkozói kedv, az eredmény sem lenne ilyen kedvező” – tette hozzá Fercsák Róbert.

snassz-kopri_2505

A rendezvényen több szakmai előadás is elhangzott. „Az elmúlt esztendőkben közel 24 milliárd forintból fejlődött Baja. Mi büszkélkedhetünk az ország második legnagyobb közforgalmú kikötőjével, a korábbi városi beruházásokat pedig hamarosan újak követhetik” – mondta beszámolójában Nyilasi Erika, a Városfejlesztési Iroda megbízott vezetője.

snassz-kopri_2539
snassz-kopri_2556

„Sikeres elbírálás esetén 1.3 milliárd forintból újulhat meg a piac, ezen kívül új uszodát szeretnék építeni, a tervek szerint 10 pályás medencét használhatnak majd a sportolni vágyók.  A közeljövőben megújulhat a Bajai Szentistváni Általános Iskola több mint 140 millió forintból, a Sugovica Sportiskolai Általános Iskola épületei pedig közel 302 millióból válhatnak korszerűbbekké. Szebbé válik majd a Kodály Zoltán utcai bölcsőde mintegy 40 millió forintból, és átalakul az Illyés Gyula utcai orvosi rendelő. Ennek a beruházásnak az értéke 13 millió forint” – hangzott el a rendezvényen.

snassz-kopri_2585

A térségben Baja a gazdaságilag fejlett településekhez tartozik – hangsúlyozta előadásában Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Iparkamara elnöke. „A munkanélküliségi ráta stabilan csökken Baján, ráadásul növekedett a vállalkozások száma.”

snassz-kopri_2599

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy látja: a sikeres országok titka az, hogy össze tudták kötni a gazdaságot a tudással. Dr. Parragh László elmondta: Magyarországnak ma esélye van arra, hogy betörjön a világ élvonalába. „Hét év kemény munkája van az eredmények mögött. 2010-ben megállapodtunk a lépésekről a kormánnyal, és az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a felek betartották a szavukat.”

Fotóriport