Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Egy hónap alatt több mint 300 millió forint érkezett a vidéki településekre

2020. július 20.

Fontos fejlesztéseket hozott eddig a július a választókerület önkormányzatai számára. A hónap első felében több mint 150 millió forint kormányzati támogatás érkezett, amit most újabb 150 millió forint fejlesztési forrás követ. A Magyar Falu Program keretein belül ezúttal közösségi terek és plébániák szépülhetnek meg.

snassz-kopri_9046

A Magyar Falu Program egyik korábbi fordulója július elején zárult, akkor kilenc önkormányzat szerepelt sikeresen. Az odaítélt, több mint 150 millió forintos támogatást a települések út- és járdafelújításokra fordíthatják. A program kiírásai 2019 óta folyamatosak, melyeken jó eredményekkel szerepelnek a térség önkormányzatai. A mostani döntés eredményeként ismét 150 millió forint érkezik településfejlesztésre, egy hónap alatt immár másodjára. Ezúttal hat településen indulhatnak el a munkálatok.

Bácsbokodon 17.6 millió forintból szépülhet tovább a közösségi ház – az összegből eszközbeszerzést is tervez a település –, Csátalján 32.7 millió forintból újulhat meg a könyvtár, Érsekhalmán pedig több mint 25 millió forintból válhatnak korszerűbbé a közösségi ház belső terei – szintén új eszközökkel gazdagodva. Hercegszántó 14.5 millió forintból újíthatja fel Római Katolikus Plébániáját, Katymáron 29.8 millió forintból alakítják át a jelenleg használaton kívüli egyházi épületet közösségi térré. Nemesnádudvaron 30.3 millió forintból szépülhet meg a Római Katolikus plébánia.

Az elmúlt években is sokat tehettünk a településeken élők érdekében – mondta a Magyar Falu Programmal kapcsolatban Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. – Sorra válhattak szebbé, modernebbé az orvosi rendelők, az oktatási intézmények és az utak is. Nagy öröm, hogy mindez a vidéki települések esetében tovább folytatódhat. A legújabb eredményeknek köszönhetően a közösségeink erősödhetnek, ezt a munkát pedig a jövőben is folytatni szeretnénk, mivel Magyarország Kormánya elkötelezett a vidék fejlesztése mellett – tette hozzá a képviselő.

Fotóriport