Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Az Újváros karácsonyfája

2018. december 14.

Negyedik éve törekvés már, hogy az újvárosi városrész is kapjon karácsonyfát, amely mellett közös ünneplésre is összegyűlnek a környékbeliek. Idén december 13-án tartották az újvárosi karácsonyt, amelyre hagyományosan ismét az Újvárosi Általános Iskola és Óvoda kisebb-nagyobb diákjai (mintegy félszázan) készültek ünnepi műsorral, felelevenítve a betlehemi történetet.

snassz-kopri_7107

A szervező Jobb Bajáért Egyesület nevében Hodovány Anett elnök mondott köszöntőt, kiemelve az ünnep, az advent, a várakozás szépségét, izgalmát. Mint felidézte: gyerekként leginkább a saját ajándékainkat vártuk, míg felnőttként már jobban szeretünk adni. – Advent a kereszténység egyik legnagyobb ünnepének előestéje. Négy hét, amely – ha mi is úgy akarjuk – szeretteink felé irányíthatja figyelmünket. A karácsony egy olyan ünnep, amely valós tartalmánál fogva egy egész országot, sőt kontinenseket fog össze. A keresztény ünnep ilyen: egyként tudunk ünnepelni – mondta a szónok, hozzátéve: fontos, hogy a helyi közösségek is megtalálják azt az alkalmat, amikor közösen éltethetik hagyományaikat. Ilyen alkalom az újvárosi karácsony is, amely mellé egyre több környékbeli vállalkozás is felsorakozott, akik a műsor után meg is vendégelték a jelenlévőket.

snassz-kopri_7081
Az újvárosi karácsony ötletgazdája, Szádeczky Attila elmondta: nagy öröm, hogy a négy évvel ezelőtti kezdeményezés gyökeret eresztett. – A lakótelepiek már várják ezt az alkalmat, készülnek rá. Az iskola minden évben hangulatos műsorral áll elő, de együtt készítjük el a karácsonyfa díszeit, gondoskodunk a vendéglátásról: igazi csapatmunka és közösségi alkalom ez. Példát mutatunk vele a többi városrésznek is: jó lenne, ha mindenhol meghonosodna, megtartva az együtt ünneplés örömét.
snassz-kopri_7143

Fotóriport