Szeptember első napján adták át a diákoknak a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának sportcsarnokát. A beruházás összefogás eredményeként, a német valamint a magyar állam támogatásával, megközelítőleg 600 millió forintból készült el. A fejlesztést a megnövekedett gyermeklétszám indokolta.
Az MNÁMK-ban az utóbbi időszakban a mindennapi testnevelés és a megnövekedett gyermeklétszám miatt egyre nagyobb problémát okozott a testnevelésórák biztosítása. A rendelkezésünkre álló, három részre osztható sportcsarnok, valamint a külső helyszínek már nem voltak elegendőek, ezért az intézménynek ideiglenesen sportlétesítményeket kellett bérelnie. A hosszú távú megoldást egy új sportcsarnok terve jelentette.
2018-ban a Német Szövetségi Köztársaság Külügyminisztériuma 500.000 euróval járult hozzá az építkezéshez, ez az összeg azonban nem volt elég a tornacsarnok-építési beruházás teljes megvalósításához. A németországi támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma 130, míg a Miniszterelnökség további 140 millió forintból egészítette ki.
Az építkezés 2019. augusztusában kezdődött, a tervezett ütemben zajlott, és a megrendelt pótmunkákkal együtt több mint 560 millió forint értékben tizenegy hónap alatt be is fejeződött. Sporteszközök, sportszerek beszerzésére további 17 millió forintot fordított az MNÁMK.
Öröm volt látni, hogy a köz szolgálatában dolgozók ilyen lelkesedéssel és jókedvvel mozognak együtt!