Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

A hungarikumok napja

2017. június 15.

Színvonalas előadásokkal, ezt követően pedig étel és italkóstolóval várták a bajaiakat délután a belvárosban. A “Hungarikum napon” Vedelek Norbert, a Helyi Értéktár Bizottság elnöke, Baja város alpolgármestere olvasta fel Zsigó Róbert levelét, akit képviselői és államtitkári feladatai a fővárosban marasztaltak. – Már majdnem két esztendő telt el azóta, hogy a bajai halászlé hivatalosan is elfoglalhatta helyét azon értékek között, amelyek hűen jelképezik nemzetünket. 2015 október 13-án jöhetett el a nagy nap, amikor Fazekas Sándor miniszter úr bejelentette: a hungarikumok listája a bajai halászlével bővül. Azt kívánom, a hungarikum nap legyen tanúbizonyság arra, hogy a hagyományokat nem csak múzeumból szabad csodálni, hanem használni is kell őket, hiszen a hagyományhasználat maga a hagyománytisztelet.

snassz-kopri_5208

A rendezvényen több előadás is elhangzott. Kovács Zita, a Bajai Türr István Múzeum igazgatója az intézmény jövőbeni terveiről számolt be. – Olyan szolgáltatást szeretnék biztosítani, amely élményt nyújt a látogatóknak. Az “Örökségszálló” projekt keretein belül megújul a központi épületünk. A munkában sok segítséget kapunk, 2013 és 2016 között 270 millió forintot fordíthattunk fejlesztésre. A beruházások folytatódnak, az idei év márciusáig majdnem 870 millió forintra pályáztunk.

snassz-kopri_5231

Dr. Gál Zoltán az 500 éves reformáció bajai vonatkozásairól tartott beszámolót. Mint elmondta: az egyházközség már két évszázada aktív tagja a városnak. – A gyülekezet mindig jelent volt Baja életében, és hozzájárul ahhoz, hogy a jó elképzelések megvalósulhassanak.

snassz-kopri_5236

– A kulturális identitás az utóbbi időszakban felértékelődött – erről már Jatyik Zsolt, a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár elnöke beszélt. – Észre kell vennünk saját értékeinket, így történt ez Debrecenben is a páros kolbásszal. A helyi értékekre úgy kell tekinteni, mint a jövő erőforrásaira. Erről szól a hungarikum törvény is.

snassz-kopri_5278
snassz-kopri_5265
snassz-kopri_5286

Az előadásokat követően a résztvevők megkóstolhatták a frissen sütött debreceni páros kolbászt, a grillázs tortát, kísérőnek pedig hazai borból készült fröccsöt, és jó minőségű pálinkát ihattak.

Fotóriport