Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Boldogasszony Baján

2019. július 11.
snassz-kopri_1603
Különleges kiállítás érkezett Bajára. A Városházán összesen 55 kortárs művész alkotása látható, akik azt kísérelték meg elmesélni, milyen szerepet tölt be jelenünkben Szűz Mária alakja. A tárlatot augusztus 11-ig látogathatják az érdeklődők.

bővebben

Régóta várt fejlesztések Dusnokon

2019. július 08.
DSC_4707 (2)
Kormányzati támogatásból, összesen 12 millió forintból újulhatott meg Dusnok egyik legrégebbi szakasza, a Zrínyi utca. A helyieknek ezen kívül is volt okuk örömre, vasárnap ugyanis átadták a megszépült, modernizált konyhát is, amely hiánypótló beruházásnak számít a településen.

bővebben

A bográcsok és a fejlesztések hétvégéje

2019. július 06.
snassz-kopri_9518
Érsekcsanádon újból megrendezték a Sárközi Országos Halfőző versenyt és Halsütő Fesztivált, a megmérettetést azonban a finom ételeken kívül más is különlegessé tette. Most adták át a közel 30 millió forintból felújított Művelődési Házat, valamint a több mint 10 millió forintból megépített sportparkot.

bővebben

Magyar Falu Program: első döntések, közel 200 millió forint a térségnek

2019. július 05.
snassz-kopri_4105_kiemelt
Megjelentek az első döntések a Magyar Falu Program pályázataival kapcsolatban. Újabb fejlesztések kezdődnek a választókerület településein – mondta Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője. A kormányzati támogatásokból olyan ingatlanok válhatnak újra népszerűvé, amelyek felújítására az elmúlt időszakban nem volt lehetőség. A Magyar Falu Program első pályázatain kilenc helyi önkormányzat is sikerrel vett részt.

bővebben

900 milliós felújítás

2019. július 03.
IMG_8936
Megújul az Eötvös József Főiskola Szegedi úti kampusza. A közel 900 millió forintos beruházás érinti Szegedi úti Campus A és C épületét, valamint a kistornatermet és a műhelyeket is. „Két nyertes pályázat révén lehetőség nyílik fűtéskorszerűsítésre, továbbá az oktatási infrastruktúra modernizálására. Az épület teljes belső villamostechnikai, informatikai felújításon esik át.

bővebben

Friss diplomások Baján

2019. július 01.
IMG_7664
A bajai Eötvös József Főiskolán is magasba repülhettek a szögletes kalapok: június 28-án, péntek délelőtt ünneplőkkel telt meg a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok.

bővebben

Új ingatlant kap a kórház

2019. június 27.
IMG_7226
A múlt tiszteletének illata lenge be a kórházi levegőt a Semmelweis-napi ünnepségen. A 225 éves intézmény dolgozóinak van mire büszkének lenni!

bővebben

Borban gazdag, szép nap

2019. június 24.
snassz-kopri_7619
A várakozásoknak megfelelően megtelt Baja főtere (illetve a rendezvényre kijelölt területe), és a várakozásoknak megfelelően hatalmas sikert aratott az első Vinalia borfesztivál június 21-én.

bővebben

A mezőgazdaság sikerágazata a szántóföldi növénytermesztés

2019. június 14.
snassz-kopri_7038
A szántóföldi növénytermesztés a magyar mezőgazdaság egyik sikerágazata, pozitívan járul hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez, és az elmúlt években számos történelmi rekordot is megdöntött- hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, a XI. Bajai Gabona Partnerség Találkozón, június 13-án.

bővebben

Második alkalommal segítettek

2019. június 13.
snassz-kopri_6914
Balogné Balázs Judit gyógypedagógus, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bajai Tagintézményének vezetője két esztendeje hunyt el. Családja a róla elnevezett Alapítványt azzal a céllal hozta létre, hogy továbbvigyék a névadó munkásságát, valamint méltó emléket állítsanak számára. Az Alapítvány csütörtökön 100.000 forint értékű támogatásban részesített egy autista fiút és családját.

bővebben

Fotóriport