Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Újabb fejlesztés, ami jó a településnek, jó a gyermekeknek és jó a családoknak is

2022. március 04.

Ma Bácsborsód felújított óvodáját adhattuk át, ezáltal megújult környezetben tölthetik napjaikat a településen élő gyermekek.

A kormány egyik legfontosabb célja, hogy fejlessze a vidéki kistelepüléseket! Tesszük ezt azért, mert el szeretnénk érni, hogy az ilyen településeken élők is megfelelő színvonalon tudják igénybe venni az állam és az önkorményzat által nyújtott szolgáltatásokat!

Éppen ezért bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, játszótereket, orvosi rendelőket, utakat-járdákat építettünk és újítottunk fel. Természetesen, dolgunk van még bőven, de elmondhatjuk, hogy a térségben és itt Bácsborsódon is sikerült előre lépnünk az elmúlt években.

snassz-kopri_2378

snassz-kopri_2268

Most pedig átadhatjuk a felújított, kibővített óvodát, ami korábban már korszerűsödött és most a Magyar Falu Programból közel 23 millió forintból újult meg. Jelen pályázat keretében szereplő felújítás tartalmazta az épület tetőszerkezetének megerősítését, a bádogos szerkezetek cseréjét, újralécezést, hófólia felhelyezését majd új cserép fedést. Megvalósult az épület biztonságát megőrző villámhárító rendszer felújítása is. Az épület tovább korszerűsítésével az északi csoportszoba átalakításával egyéni fejlesztő szoba, valamint sószoba kialakítása valósult meg. Az óvoda tető felújításával egy olyan egészséges, szép környezetet tudunk biztosítani az óvodások részére, ahol játszva tanulhatnak. A sóterápiás szoba kialakításával a kisgyermekek részére kialakított, speciális játszótér, ahol játszva gyógyulhatnak, erősíthetik immunrendszerüket, fejleszthetik koncentrációs képességüket. Az egyéni fejlesztő szobával biztosítható az érzelmi nevelés és a szocializációjuk, valamint az anyanyelvi és értelmi szint fejlesztése.

snassz-kopri_2353

snassz-kopri_2281

snassz-kopri_2293

Ez a fejlesztés jó a településnek, jó a gyermekeknek és jó a családoknak is! Köszönöm mindenkinek a munkáját, akinek része volt abban, hogy az óvoda megszépült!

Tovább szeretnénk folytatni a munkát! Fel kell újítanunk a Bácsborsód és Bácsbokod közötti utat, tovább kell szépítenünk a települést. Én azért fogok dolgozni, hogy Bácsborsódon is jobb legyen élni. Ebben a munkában továbbra is számíthatnak rám!

Fotóriport