Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Jobb úton, biztonságosabban

2021. június 25.

Dr. Sztana Zoltánnal, a megyei közút igazgatójával tartottunk sajtótájékoztatót, ahol bejelentettük, hogy a Baja és Bácsbokod közötti út újabb szakasza újult meg a Magyar Falu Program keretében.

Zsigó Róbert:

Köszöntök mindenkit a sajtótájékoztatón. Igazgató urat is. Az az apropója ennek a mai eseménynek, hogy a több szakaszból álló, Baja és Bácsbokod közötti út felújításának újabb szakasza vagy újabb szakaszai készültek el.

Ugye korábban döntöttünk arról, hogy ezt az utat felújítjuk a Magyar Falu Programból. A tavalyi esztendő végén egy nagyjából másfél kilométeres szakasz készült el Bajától indulva Bácsbokod felé, az 172 millió forint volt és most pedig elkészült a második és a harmadik szakasza is ennek az útnak, ez egy 6,1 kilométeres szakasz, ez 697 millió forint. Tehát összeadjuk, akkor az eddig elkészült részei ennek az útnak az 7,5 kilométer és majdnem 900 millió forintból (896 millió forintból) újul meg ez az út és mai esemény azért sajtótájékoztató, mert egyetlen szakasz, egy 1,7 kilométeres rész még hátra van Bácsbokod felé. Reménykedünk benne, hogy az idei esztendőben azt a szakaszt is meg tudjuk majd építeni.

Az a helyzet, hogyha valaki kicsit figyeli a térségben meg a választókerületben zajló eseményeket, akkor látja, hogy a közút munkájának köszönhetően, a kormányzati döntéseknek köszönhetően az útfejlesztésben is talán azt tudjuk mondani, hogy hónapról hónapra tudunk egyet előre lépni. Ugye az elmúlt időszakban csak a Magyar Falu Program keretében, a falusi útalap keretében ugye Csávoly és Borota között újult meg az út, Bácsborsód és Katymár között újult meg az út, elkészült a dunafalvi bekötőút két szakasza és most éppen folyamatban van – befejezés előtt – egyrészt a rémi bekötőút, ami hamarosan befejeződik, másrészt pedig a Szeremlétől a dunafalvi töltésig tartó útnak a felújítása és emellett nagyon sok település egyébként a Magyar Falu Program keretében belterületi utakat is épít.

Tegnap adtunk át felújított szakaszokat Dunafalván, nemrégen Érsekcsanádon, de sorolhatjuk Dusnokot, sorolhatjuk Madarast. Nagyon sok helyen belterületi utak is megépültek és azokat is megújítottuk. Ennek az egész munkának az a célja, hogy a térségben biztonságosabb legyen a közlekedés, jobb utakon tudjanak közlekedni, talán gyorsabban is el tudjanak jutni az úticéljukhoz. Mindenképpen a biztonságos közlekedés biztosítása a cél. Úgyhogy nagyjából én ennyit szerettem volna mondani a sajtótájékoztatón. Igazgató úr!

Dr. Sztana Zoltán:

Köszönöm, én az útfelújítás műszaki tartalmáról szeretnék mondani pár gondolatot. Ugye az 5501-esnek két szakaszát adjuk most át, ennek először a felújítási tervét kellett elkészítenünk és rendhagyó módon itt a Magyar Közút saját mérnökállománya készítette el a felújítási terveket, hiszen annyi felújítási munka zajlik és tervezés zajlik a megyében és az országban, hogy meg kellett osztani az erőket. A tervek elkészülte után egy közbeszerzésen választottuk ki a legjobb ajánlattevőt. A Soltút Kft. adta a legjobb ajánlatot, vele kötöttünk szerződést, ahogy elhangzott, 697 millió forint értékű vállalkozási díj ellenében. Március 3-án adtuk át a munkaterületet, el is kezdte a kivitelezést azonnal a kivitelező és határidőre jó minőségben befejezte. 6135 folyóméteren történt a két szakaszban összesen a felújítás. 6 méter a burkolat szélessége, 9 méter az útkorona szélessége, ezek nem változtak. Első lépésként 2200 négyzetméteren, a legrosszabb teherbírású szakaszokon pályaszerkezet cserét kellett végrehajtani, majd a teljes réteg teljes felülete le lett marva, a felső réteg és erre került kettő új aszfalt réteg kialakítása, erre 3200 tonnányi aszfaltot kellett felhasználni. Megújult ezen kívül az útkörnyezet is, az útpadka-árok kitisztításra, felújításra került, két pár autóbusz megállóhelyen másfél méteres mart aszfalttal történő padka-megerősítést csináltunk és mellette egy-egy méter széles sávban egy gyalogos felálló részt alakítottunk ki, a közlekedésbiztonság javítása érdekében. Valamennyi jelzéskép megújult, új közlekedési táblák kerültek kihelyezésre és burkolatjel is fel lett festve, az ív belsőkben pedig úgynevezett rázókővel lett megerősítve a padka egy sávban, a későbbi kijáródást megelőzendőn. Június 18-án zártuk le a műszaki átadás-átvételi eljárást, akkor átvettük az utat üzemeltetésre és onnan indul a kivitelező által vállalt négy év jótállási időszak, tehát így most ezt a programot lezártuk, de rengeteg más program zajlik a megyében. Jelenleg három program különböző forrásokból történik megyeszerte, az egyik a Magyar Falu Program, ahol itt is most állunk a Magyar Falu Program keretében, állami közutakra szorítkozva 70 kilométer, 11 milliárd forint értékben újul meg ebben az évben és a jövő év elején. Ez a Magyar Falu 2020-21 Program. Ezen kívül a Közép-Duna Menti Térség útfejlesztési programjában további 74 kilométer, 16 milliárd forint értékben. És a legnagyobb, ami szintén elindult, az az úgynevezett Kiemelt Társadalmi Igények útfelújítási program, az megyei szinten 240 kilométert jelent, 45 milliárd forint értékben, tehát, ha összeadom ezt a három jelenleg futó programot, az 400 kilométer körülbelül, ami a 2200 kilométeres megyei állami országos közúthálózatnak egy igen tetemes része. Ezek mind legkésőbb jövőre be is fognak fejeződni, tehát igen komoly, látványos megújulás lesz az országos közutak állapotában megyei szinten. Köszönöm szépen! Köszönjük szépen az érdeklődést.

Az útépítések folytatódnak.

Fotóriport