Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Első körben 16 milliárdról döntöttek

2017. május 02.

63 milliárd forint áll a megye rendelkezésére a mostani uniós ciklusban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, ez a tizenkilenc megye között a harmadik legnagyobb összeg (a 63 milliárd forint mellett Kecskemétnek mint megyei jogú városnak további 23 milliárd forintot ítéltek meg). Kedden dr. Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy hol tart jelenleg a pályázatok elbírálása.

DSC_5188

Mint elmondta, tavaly a megye településeiről összesen 197 pályázat érkezett be, ezek közül 127-et támogattak, ezek összértéke 15,8 milliárd forint, azaz nagyjából a 29,6 milliárdos igényelt összeg fele. Például 920 millió jut zöld város projektekre, 3,2 milliárd óvodák, bölcsődék fejlesztésére, 2 milliárd energetikai beruházásokra, 2,1 milliárd turizmusra, 3,4 milliárd csapadékvíz-elvezetésre. 87 településen valósul meg biztosan legalább egy fejlesztés, de mint elhangzott, ez még csak a bírálat első üteme, jó 12 milliárdnyi fejlesztés még kormánydöntésre vár, és vélhetően jövő év elején megjelennek az új pályázati kiírások. A négy-öt számjegyű összekötő utak felújítására már korábban szétosztottak 4 milliárdot.

Rideg László kiemelte, hogy még a TOP-pályázat kiírása előtt Bányai Gábor, a megyei közgyűlés korábbi elnökének vezetésével indult az a munka, amelynek keretében összegyűjtötték, a megye egyes településein mely fejlesztések lennének a legfontosabbak, ezeket kellett aztán a polgármesterekkel közösen rangsorolni.

DSC_5195

– Mivel pénzről van szó, nehéz a pályázatoknál megegyezésre jutni, de itt a megyében ez igen kulturáltan, a polgármesterek döntő többségének megelégedésére történt – mondta Rideg László. Hozzátette: a megyei közgyűlés és két gazdasági társasága, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. és a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési Nonprofit Kft. közreműködött a támogatási kérelmek összeállításában, koordinálásában, és a projektmenedzselésből is aktívan kiveszik majd részüket.

– Az volt az egyetlen kérése a miniszterelnökségnek, hogy értelmes programokra fordítsuk a rendelkezésre álló pénzkeretet, ne életművet építsenek az egyes települések polgármesterei maguk után. Olyan feladatot jelöljenek meg, amely a település élhetősége, a munkahelyteremtés, munkába járás szempontjából fontos – hangsúlyozta Font Sándor megyei fejlesztési biztos, a 3. egyéni választókerület országgyűlés képviselője. Kiemelte azt is: ez volt az első olyan pályázati lehetőség települések fejlesztésére, amikor nem egy kiírt pályázathoz kellett idomítaniuk a saját elképzeléseket, hanem előbb megkérdezték őket, számukra mi lenne a fontos projekt.

Font Sándortól, a Kalocsa központú 3. választókerület országgyűlési képviselőjétől megtudtuk, első körben 6 milliárd forintot nyertek el az idetartozó települések a TOP-os pályázatokon. A bajai, 6. választókerület egyelőre 3,5 milliárd forint fejlesztési összegnek örülhet, Zsigó Róbert kiemelte például a bácsbokodi orvosi rendelő felújítását, két iskola energetikai korszerűsítését, a bicikliutakra szánt 500 millió forintot. Az 1. számú választókerület felső-kiskunsági része egyelőre 1 milliárd forintra számíthat, de a közútfejlesztéseken belül megújulhatnak Tass belterületi útjai és a Lajosmizsét Ladánybenével összekötő út – mondta el Salacz László képviselő. Bányai Gábor, a kiskunhalasi 5. választókerület képviselője azt emelte ki, hogy körzetében öt településen fog az ipar fejlődni. A 4., félegyházi központú körzetnek első körben 3,8 milliárdot ítéltek meg – tájékoztatott Lenkei Róbert, a megyei közgyűlés tagja, Lezsák Sándor munkatársa.

forrás:

http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/elso-korben-16-milliardrol-dontottek-723593/

Fotóriport