Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Vaskút lett az otthonuk

2018. szeptember 29.

Székely búcsút tartottak szombaton Vaskúton. A község egyike volt azoknak a településeknek, amelyek a huszadik század közepén székelyeket fogadtak be. A mai napon rájuk emlékeztek, és egy különleges kötetet is bemutattak.

snassz-kopri_5056

A térségben három település – Vaskút, Gara és Csátalja – adott otthont az egykori Jugoszláviából kiutasított székelyeknek. Vaskútra Fogadjistenről érkeztek az üldözöttek, akiknek az emlékére minden esztendőben búcsút rendez a község.

snassz-kopri_4984

A szombati rendezvény szentmisével kezdődött, majd a temetőben található kopjafa megkoszorúzásával folytatódott a megemlékezés.

snassz-kopri_5087

Ezt követően a résztvevők átvonultak a rendezvényterembe, ahol Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője mondott beszédet. Mint elmondta: a huszadik század dereken rengeteg sorscsapás tépázta hazánkat. – Köszönöm Vaskútnak, hogy otthont adott honfitársainak, s köszönöm az ide érkező székelyeknek, hogy személyiségükkel és munkájukkal hozzájárultak a Bácska fejlődéséhez. A mai napon is arra a testvéri kapcsolatra gondolunk vissza, amely összeköt bennünket, magyarokat, bármekkora erővel is súlyt le ránk a történelem ökle.

snassz-kopri_5116

Bemutatták Rudolf László családfakutató könyvét is, aki kutató munkája során feldolgozta a fogadjisteni székelyek történetét.

snassz-kopri_5131

Fotóriport