Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Új piacok épülnek és konyhák válnak korszerűbbé a választókerületben

2018. szeptember 28.

Jelentős összegből, több mint 132 millió forint kormányzati támogatásból fejlődhet tovább a választókerület hat települése. Az Agrárminisztérium döntött a helyi piacok és a közétkeztetés fejlesztésére beérkezett pályázatokról, amelynek eredményeként Bácsbokodon, Csávolyon, Érsekhalmán, Felsőszentivánon, Madarason és Sükösdön is elkezdődhetnek majd a munkálatok.

snassz-kopri_4703

Ismét sikeresen szerepeltek a választókerület települései a Kormányzat által kiírt vidékfejlesztési pályázatokon – mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője. – A döntésnek köszönhetően korszerűbbé válhat majd az étkeztetés, az épülő piacokon pedig bemutatkozhatnak, illetve jobb körülmények között kínálhatják árujukat a helyi termelők. A fejlesztések eredményeként a települések újból léphetnek egyet előre, a jövőben pedig további pályázatokra is lehetőség nyílik – tette hozzá a képviselő.

Bácsbokodon megújul a termelői piac, közel 800 négyzetméternyi területet burkolnak újra, fedett árusítóhelyeket alakítanak ki, valamint kiépítik a napelemes világítást. A fejlesztés teljes összege több mint 42 millió forint. (A kormányzati támogatás mértéke majdnem 40.5 millió forint)

Csávoly megközelítőleg 20 millió forintból korszerűsítheti a községi konyháját. Az összegből kijavítják az egyik épületszárnyat, a régi konyhai eszközöket újra cserélik, valamint átjárót építenek a kiadópult és az étkező között. A település további kormányzati támogatásból, közel 40 millió forintból újabb munkálatokat tervez, ennek keretében elvégzik majd az épület teljes energetikai korszerűsítését.

Érsekhalmán 1970-ben adták át a főzőkonyhát, amely a folyamatos igénybevétel miatt megérett már a korszerűsítésre. A pályázat keretében energiatakarékos berendezéseket vásárol a település, valamint kialakítanak egy új konyhahelyiséget is. A gépek mellett új bútorok, berendezési és felszerelési tárgyak kerülnek majd a konyhába. A támogatás összege több mint 17 millió forint.

Felsőszentivánon fedett árusító helyekkel ellátott termelői piac épülhet, amelyet az idősek otthonától nem messze alakítanak ki.  Ehhez 17 millió forint kormányzati támogatást kapott a település.

Madarason egyre többen foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel, ami szükségessé tette egy, a mostaninál nagyobb és korszerűbb kistermelői piac kiépítését, amely lehetőséget nyújt a termények közvetlen értékesítésére. A tervek szerint majdnem 1100 négyzetméternyi terület áll majd a gazdák rendelkezésére, amelynek világítását napelemes technológiával oldják meg. A megvalósításhoz több mint 22 millió forint kormányzati támogatást kapott a település.

Süküsdön az 1972-es építése óta nem történt átfogó felújítás a napközis konyhában, noha az igénybevétel azóta folyamatos. A felújítást és eszközbeszerzést követően a konyha a már meglévő szolgáltatásai mellett alkalmas lesz arra is, hogy biztosítsa a 2017-ben megnyílt idősek otthonában élők napi háromszori étkezését. A nagyközség számára több mint 16 millió forint támogatást biztosít az Agrárminisztérium.

Összességében tehát több mint 132 millió forint támogatásbab részesült a hat település.

Fotóriport