Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Türről a Türr-teremben

2018. november 30.

A Városháza Türr-teremében zárták le Baján a Türr-emlékévet. A november 30-ra meghirdetett vetélkedőre a Türr középiskola diákjait hívták meg, öt csapat nevezett be. 

snassz-kopri_4550

Ahogy Vedelek Norbert alpolgármester, a Települési Értéktár Bizottság elnöke elmondta, a program két részből áll össze. „A Zsigó Róbert által meghirdetett Türr-emlékévet zárjuk le, így a vetélkedő egyrészt Baja híres szülöttéről szól, másrészt a helyi értékekről, amelyeket igyekezünk közelebb hozni a fiatalokhoz.”

snassz-kopri_4522

Megnyitójában kiemelte: Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője – aki Budapesten koszorúzott a Türr-szobornál – hirdette meg a Türr-emlékévet. Felolvasta levelét, melyben a vetélkedő szereplőit köszöntötte. Méltatta Türr István munkásságát, hangsúlyozva, hogy Angliában, Görögországban és Olaszországban is nagy tisztelet övezi. Baján idén – egyebek mellett – megújult a Türr-kilátó és helyi fiatalok 1400 kilométert tekertek le kerékpárral, hogy Korinthoszban megkoszorúzzák a Türr-emlékművet.

20181129_KNM_4122

A bajai vetélkedő eredményhirdetése után megkoszorúzták Türr István szobrát a Jávor-parkban.

snassz-kopri_4585

Fotóriport