Ha email-en, telefonon szeretne üzenetet küldeni Zsigó Róbertnek, akkor a következő elérhetőségeken teheti meg:

Elérhetőség

zsigorobert@zsigorobert.hu

(79) 422 034

+36 70 632 1595

Számítógépet kapnak a szépkorúak

2018. január 08.

Baján összesen száz hordozható számítógépet kapnak a szépkorúak. A 65 év felettiekre fókuszáló „Idősügyi Infokommunikációs Program” célja, hogy laptopot, internet-szolgáltatást és az alapfokú digitális ismeretek elsajátítását biztosítsa a nyugdíjasoknak. A részletekről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót a Városházán.

Magyarországon – az európai országokhoz hasonlóan – az egyik legjelentősebb társadalmi kihívás az elöregedés: a lakosság közel 4,5%-a, mintegy 430 ezer ember 80 év feletti, és az előrejelzések szerint ez a szám 2050-ig két és félszeresére nő. Az ebben rejlő problémakör nemcsak a szociálisan és egészségügyileg rászorulókat, hanem az idős korosztály túlnyomó többségét is érinti.

snassz-kopri_6166

Az Idősügyi Infokommunikációs Program felelőse, Jeneiné dr. Rubovszky Csilla miniszteri biztos a program célját a következőképpen fogalmazta meg a sajtótájékoztatón: „a kormány célja, hogy a korszerű infokommunikációs eszközök hozzájáruljanak az idősek életminőségének javításához, a családtagok idősgondozásból eredő terheinek csökkentéséhez, munkavállalásuk elősegítéséhez, a szociális és egészségügyi ellátórendszer tehermentesítéséhez, továbbá új munkahelyek létrehozásához.”

snassz-kopri_6136

„2010 óta az idősekkel való törődés kiemelkedően fontos – mondta Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. Sikerült reálérték feletti nyugdíjemelést elérni, és az idén is kaphattak nyugdíjprémiumot a szépkorúak. Ez mindannyiunk közös munkájának az eredménye, mindannyiunk közös sikere. Ezen az úton kell tovább haladnunk, és ennek egyik eredménye a mostani program is.”

snassz-kopri_6129

Az Idősügyi Infokommunikációs Modellprogram 2015. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. közötti tapasztalatai igazolták, hogy az infokommunikációs eszközök jelentősen javítani tudják az idősek életminőségét. A számítógépnek és internet-hozzáférésnek köszönhetően bővült, mélyült az idősek kapcsolati hálója, magányosságuk enyhült.

snassz-kopri_6170

Fercsák Róbert, Baja város polgármestere úgy fogalmazott: nem csak országosan, hanem városunkban is kiemelten figyelnek az idősekre. „Örülünk, hogy csatlakozhattunk a programhoz. Önkormányzatunk szerencsés helyzetben van, hiszen a költségvetés lehetővé teszik, hogy márciusban anyagilag is támogassuk a nyugdíjasokat.”

Fotóriport